1,2 millió eurós büntetést kapott az Uber France

Uber taxi
20150913 - BRUSSELS, BELGIUM: Illustration shows the logo of Uber on a smart phone during a protest of Brussels taxi drivers against taxi-app Uber, 20150913, in Brussels. Brussels' taxis ride Today at half price. BELGA PHOTO NICOLAS MAETERLINCK
Vágólapra másolva!
1,2 millió eurós büntetést kapott az Uber France, mert nem tisztázták a sofőrjeikkel, hogy két fuvar között nem körözhetnek az utcán. Az egyik taxisszakszervezet panaszolta be a céget.
Vágólapra másolva!

1,2 millió eurós büntetést szabott ki szerdán a párizsi döntőbíróság az Uber franciaországi leányvállalatára, az Uber France-ra a sofőrjeivel való kommunikáció hiányosságai miatt.

1,2 millió eurós büntetést kapott az Uber France Forrás: BELGA/AFP/Nicolas Maeterlinck

Az egyik taxisszakszervezet, a Taxisok Nemzeti Szövetsége (UNT) nyújtott be panaszt a döntőbíróságnál azt állítva, hogy az Uber nem foglalt egyértelműen állást abban a kérdésben, hogy sofőrjei parkolhatnak-e nyilvános helyen utasra várakozva, miközben nincs megrendelésük.

Nem körözhetnek

A francia legfelsőbb bíróság tavaly májusban megerősítette azt a 2014 decemberében kimondott ítéletet, miszerint

a közösségi személyszállító szolgáltatást nyújtó autóknak két utazás között garázsba kell vonulniuk,

ha nincsen előre megrendelt fuvar, azaz nem körözhetnek utas után kutatva, az kizárólag a taxisok joga.

Nem vonultak garázsba

Az UNT a párizsi döntőbíróságon bebizonyította, hogy az Uber France és a másik alperes, a Hollandiában bejegyzett Uber BV a két ítélet között eltelt hónapokban - 2015 januárjától 2015 áprilisáig - nem tett egyértelmű ajánlásokat sofőrjeinek a körözést illetően, éppen ellenkezőleg,

arra ösztönözte a sofőröket, hogy a nagyobb kereslettel bíró övezetekben várakozzanak,

és vegyenek fel utasokat úgy, hogy két út között nem vonultak garázsba.

A döntőbíróság ezért arra kötelezte az Uber France-ot, hogy

fizessen 1,2 millió eurót az UNT-nek.

Az Uber France szóvivője a döntésre reagálva közölte, hogy folyamatosan tájékoztatják sofőrjeiket a bírósági döntés betartásának kötelezettségére. Minden e-mailben, számos SMS-ben és egyéb tájékoztatási eszköz segítségével folyton emlékeztetik az Uber-szolgáltatásokat nyújtó sofőröket a garázsba vonulásra vonatkozó szabályra.

Két napja tiltakoznak a taxisok

Franciaországban szerdán már második napja demonstráltak a taxisofőrök az új típusú és jellemzően olcsóbb fuvarmegosztó szolgáltatások ellen.

Manuel Valls miniszterelnök előző nap fogadta küldöttségüket

és közvetítőt nevezett ki a viták rendezésére.

Megbénították Párizst az Uber ellen tiltakozó taxisok Forrás: AFP/Thomas Samson

A párizsi körgyűrűn, a két repülőtérhez vezető utakon, valamint a pénzügyminisztériumnál tartottak forgalomlassító megmozdulásokat.

Budapesten január 18-án vonultak utcára a taxisok, tiltakozva a fuvarmegosztó szolgáltatás ellen, és több napra lezárták a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszát.