Szellemhajókat találtak a japán partoknál

Vágólapra másolva!
Két hónap alatt nyolc fából készült hajó sodródott partra Japánban, fedélzetükön halottakkal. Az egyiken több koponyát is találtak.
Vágólapra másolva!

A nyolc Japánnál partra sodródott hajó fedélzetén összesen 20 halott volt, két embernek hiányzott a feje, ugyanakkor az egyik csónakban hat koponyát talált a japán parti őrség. A hatóságok próbálják megfejteni a rejtélyt, hogy mi történhetett a hajókon. Az egyik, tíz holttesttel partot ért jármű oldalán "Koreai Népi Hadsereg" feliratokat találtak, ebből arra következtetnek, hogy talán észak-koreai disszidensek utazhattak rajta. Egy másik hajón az észak-koreai zászlóra hasonlító textil rongyos maradványára bukkantak.

Valódi lélekvesztők

"Nincs kétségem afelől, hogy ezek észak-koreai hajók" – mondta a CNN-nek John Nilsson-Wright, az ázsiai ügyekkel foglalkozó Chatham House intézet vezetője. Jamada Josihiko hajózási szakértő szerint a partra sodródott hajók feltűnően hasonlítanak azokra, amelyekkel korábban szöktek el észak-koreai disszidensek. A fából készült hajók nem számítanak gyorsnak, motorjuk pedig gyenge ahhoz, hogy leküzdjék a tengeri áramlatokat.