Készenlétben a macedón hadsereg

Migránsok a személyazonosságukat igazoló iratokkal a kezükben tolonganak a macedón rendőrök sorfala előtt a görög-macedón határnál, a dél-macedóniai Gevgelija közelében
Vágólapra másolva!
A menekültek csoportjai megkerülik a macedón határon épülő kerítést. Készültségbe helyezték a hadsereget is.
Vágólapra másolva!

Folytatódott a menekültek tiltakozása a macedón–görög határon. A tiltakozás háromnegyed óráig tartott Gyevgyelijánál – jelentette a helyszínről a szerb állami tévé.

A menekültek egy része felmászott a kerítésre.

Főként irániakról van szó, akiket Macedónia nem enged be a területére. Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia is úgy döntött, hogy csak a szíriai, iraki és afgán állampolgárokat engedi be a területére.

Csak három országból engednek be menekülteket Forrás: AFP/Robert Atanasovski

A menekültek tiltakozásának idején a rendőrök elfogták egy csoportot, akik

megkerülték a kerítést, és úgy jutottak be

Macedóniába. A szkopjei kormány úgy döntött, hogy 50 kilométer hosszú kerítést épít a görög határon, abból hétfőig 10 kilométernyi készült el.

Vízágyúk és könnygáz

A rendőrök szerint óránként három-négy csoport jut át a határon. A határon a rendőrség két sorfalat alakot, és erősítésükre további rohamrendőrök érkeznek. A hadsereg előkészítette a vízágyúkat és a könnygázt is. A csapatszállító harcjárművek is közelebb húzódtak a határ vonalához – jelentette az RTS tudósítója a határról.