1200 német katona indulhat az Iszlám Állam ellen

Vágólapra másolva!
Németország 1200 katonával venne részt a szíriai bevetésben, ha a várakozásoknak megfelelően a kormány és a parlament is jóváhagyja a döntést. Ez lesz a Bundeswehr jelenlegi legnagyobb szabású külföldi bevetése.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki elvi döntés után a német kormány várhatóan kedden jóváhagyja a részvételt, s a parlamentben, a Bundestagban sem lesz hosszú a vita, így a bevetés még az idén elkezdődhet – mondta a Bild am Sonntagnak Volker Wieker tábornok, a német hadsereg főfelügyelője.

Felderítenek a Tornadók

A tervek szerint 4-6 Tornado típusú felderítő repülőgép és egy fregatt alkotja majd a német kontingenst. Szakértők szerint legalább kétszáz katona kell, hogy szolgáljon a német fregatton, amely a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozót védi majd a Földközi-tengeren.

Rafale szuperszonikus és Super-Éntendard típusú vadászbombázó repülőgépek a Charles De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó fedélzetén Forrás: MTI/AP/Lionel Cironneau

A Bundeswehr vezetése egy üzemanyag-utántöltő repülőgépet is előirányzott a küldetéshez.

A Tornadók két helyszínen, a törökországi Incirlikben és a jordániai Ammanban állomásoznak majd, erről már tárgyalások folynak mindkét országgal.

A légitámadásokban való német részvételt a Bundeswehr főfelügyelője jelenleg nem tartaná ésszerűnek, ezekhez ráadásul a koalíciónak szerinte elegendő erői és eszközei vannak.

Párizsban a klímacsúcstól függetlenül is nagy a katonai és rendőri készültség Forrás: AFP/GU/Bertrand Guay

A franciák kérték, a németek teljesítik

Németország bekapcsolódását Franciaország kérte a november 13-i párizsi terrortámadások után az uniós partnereitől az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikkének 7. bekezdésére hivatkozva.

Ez kimondja, hogy „a tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam - az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban - köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni”.

A szerződés kölcsönös katonai segítségnyújtásra vonatkozó előírását eddig még sose alkalmazták.