Drótkerítést építenek a görög-macedón határon

Vágólapra másolva!
Drótkerítést kezdett el felhúzni a macedón hadsereg szombaton a macedón-görög határon, ahol a bevándorlók igyekeznek bejutni az országba és folytatni útjukat Nyugat-Európa felé. Kétezer ember rekedt a görög oldalon, ma is voltak összecsapások..
Vágólapra másolva!

A Reuters fotóriporterének beszámolója szerint a görög Idomeni és a macedón Gyevgyelija település közötti határszakasz közelében a katonák elkezdték leverni a földbe a hosszú fémoszlopokat, és kifeszíteni a dróthálót.

Szírek, afgánok és irakiak haladnak át nagyrészt akadálytalanul az egész Balkán-félszigeten, miután a tengeren Görögországba jutnak Törökországból. A macedón hatóságok november 19. óta minden más nemzetiségűt visszafordítanak Görögország felé, aminek következtében több ezren torlódtak fel a határ görög oldalán fekvő Idomeni település közelében.

Menekültek tiltakoznak, mert nem léphetik át a határt Macedónia és Görögország között Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Egy kormányszóvivő a Reuters hírügynökség szerint azt mondta: a kerítéssel a cél "az emberáradat ellenőrzőpontokhoz terelése, ahol regisztrálják őket és humánusan bánnak velük". "Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a határ nyitva marad. Ahogy eddig is, átengedünk mindenkit, aki háború dúlta térségből jön" - tette hozzá.

Kevesebben jönnek

Csütörtökön több tucat, gazdasági bevándorlónak minősített migráns csapott össze a határon a rendfenntartókkal, és szombat délután is voltak összetűzésekaz M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint.

A macedón intézkedések miatt kevesebb bevándorló érkezik Szerbiába, és onnan tovább Horvátországba. A két ország határának szerbiai oldalán fekvő Sidből arról tudósított az M1 munkatársa, hogy a korábbi napi tízezer ember helyett az elmúlt napokban csak mintegy kétezren érkeztek.

A migránsok a hideg időben nem a szabadban, hanem fűtött buszokon várják, hogy a horvát hatóságok vonattal továbbvigyék őket.