Hollande: a terroristák egymásnak akarnak bennünket uszítani

Franciaország, merénylet, megemlékezés
Párizs, 2015. november 27. Francia zászlók lógnak egy lakóépület ablakaiból Párizsban 2015. november 27-én, amikor a november 13-i párizsi merényletek áldozatainak tiszteletére nemzeti megemlékezést tartananak Franciaországban. (MTI/EPA/Ian Langsdon)
Vágólapra másolva!
A gyilkosok "egy szabad nép fiatalságára csaptak le, amely a kultúrát éltetni. Minden kultúrát" - mondta Francois Hollande francia államfő azon a megemlékezésen, amit a november 13-i párizsi merényletek 130 halálos áldozatára emlékezve tartottak péntek délelőtt Párizsban.
Vágólapra másolva!

"Azért mészárolták le őket, mert szabad emberek voltak" - ezt mondta a november 13-i párizsi terrortámadás 130 áldozatáról Francois Hollande, Franciaország elnöke. Párizsban az Invalidusok díszudvarán tartottak nemzeti megemlékezést, az elnök ott mondott beszédet.

Francois Hollande gyászbeszédében "ünnepélyes ígéretet" tett arra, hogy mindent megtesz "a fanatikusok hadseregének", a "gyilkosok hordájának" elpusztítása érdekében. A terroristák

egy őrült eszme és az elárult Isten nevében gyilkoltak"

- tette hozzá.

Francois Hollande francia államfő a november 13-i párizsi merényletek áldozatainak tiszteletére rendezett nemzeti megemlékezésen Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

"A terroristák meg akarnak minket osztani, szembe akarnak állítani egymással, egymásnak akarnak bennünket uszítani. Nem fog nekik sikerülni. Övék a halál kultusza, miénk az életöröm" - mutatott rá az államfő.

Az egyórás megemlékezés kezdetén a Marseillaise, a francia himnusz csendült fel, majd Jacques Brel belga énekes Quand on n'a que l'amour című szerelmes dalát énekelte három énekesnő, miközben az áldozatok fotóit vetítették ki, majd

valamennyiük neve is elhangzott.

"Quand on a que l'amour" de Jacques Brel par Camelia Jordana, ...

Hommage national : "Quand on a que l'amour" de Jacques Brel par Camelia Jordana, Yaël Naïm et Nolwenn Leroy

Szerző: FRANCE 24, 2015. november 27.

Az államfő szerint egy egész nemzet gyászol most, mert a 130 áldozat Franciaország értékeit képviselte. "A mi dolgunk, hogy életben tartsuk őket. Nem engedünk sem a félelemnek, sem a gyűlöletnek. És ha a harag el is ragad minket, azt annak a nyugodt eltökéltségnek a szolgálatába fogjuk állítani, amely a szabadságot védi" - fogalmazott a francia elnök negyedórás megemlékezésében.

Francois Hollande megemlítette, hogy a terroristák gyűlöletének Bamako, Tunisz, Palmüra és korábban London és Madrid is áldozatul esett.

Francia zászlók lógnak egy lakóépület ablakaiból a megemlékezés napján Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

"Ezt az ellenséget le fogjuk győzni. A köztársaság és a demokrácia erejével. És az intézményeinkkel. A nemzetközi joggal" - mondta a francia elnök. Ezt is mondta:

Számíthatunk a szíriai és az iraki hadműveletekben elkötelezett katonáinkra."

A megemlékezésen az áldozatok mintegy ezer hozzátartozója, a sebesültek egy része, valamint a teljes francia kormány, a legfőbb ellenzéki politikusok, köztük Nicolas Sarkozy volt államfő, a parlamenti pártok vezetői és a támadásban elhunyt külföldi állampolgárok országainak nagykövetei voltak jelen, összesen 2600 meghívott.

Két család viszont nem kívánt részt venni a szertartáson, tiltakozásul azért, mert szerintük Franciaország nem tett elég erőfeszítést a terrortámadások megelőzése érdekében.