Észak-koreai halálhajók sodródhattak Japánba

Vágólapra másolva!
Holttesteket találtak közel tucatnyi sodródó hajón a japán partok közelében, a japán hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben - közölték pénteken Tokióban.
Vágólapra másolva!

Eddig 20 holttestet fedeztek fel azokon a hajóroncsokon, amik októberben és novemberben sodródtak Japán partjaihoz - jelentette be az ország parti őrségének szóvivője.

A roncsokat - amennyiben az állapotuk ezt lehetővé tette - japán kikötőkbe vontatták, de a halottakat még nem azonosították. Jelenleg is folyik a vizsgálat.

Szakértők szerint észak-koreai halászhajókról lehet szó.

Az élelmiszerhiánytól szenvedő ország a halászat fokozásával akar segíteni az alultápláltságon az NHK japán közszolgálati televízió jelentése szerint. Megfelelő felszerelések, közöttük műholdas helymeghatározó híján azonban sokan túl messze sodródnak a tengeren, és nem találnak haza. Az NHK arról is beszámolt, hogy több hajóroncson olvasható koreai nyelvű feliratot találtak.