Berlin: őrizetbe vettek két iszlamistát

berlin, terror, bombariadó
Egy rendőr és egy bombaszakértő a Berlin-Charlottenburg negyed egyik lezárt utcájában 2015. november 26-án, miután őrizetbe vettek két, terrorista támadás kitervelésével vádolt iszlamistát egy mecset átkutatását megelőzően.
Vágólapra másolva!
A berlini rendőrség őrizetbe vett két iszlamistát, akiket terrortámadás kitervelésével vádolnak, majd átkutattak egy mecsetet.
Vágólapra másolva!

Az akciók két berlini kerületben zajlottak. A Berlin-Charlottenburg negyedben lévő mecsetet azután kutatták át, hogy a német főváros Britz nevű kerületében őrizetbe vettek egy 28 és egy 46 éves férfit. A német ügyészség

súlyos, államellenes bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt

indított eljárást ellenük.

Egy rendőr és egy bombaszakértő a Berlin-Charlottenburg negyed egyik lezárt utcájában 2015. november 26-án, miután őrizetbe vettek két, terrortámadás kitervelésével vádolt iszlamistát Forrás: MTI

Nem Berlinben születtek

Egyelőre nem tudni, hogy a férfiak pokolgépes merényletet akartak-e elkövetni, illetve külföldi állampolgárok-e. A rendőrség annyit közölt, hogy a két férfi nem Berlinben született.
Autójuk átkutatása során "gyanús tárgyat" - egy táskát - találtak, amelyet még vizsgálnak, és

elővigyázatosságból több lakóházat is kiürítettek a környéken.

Kutyákkal vizsgálják át

A helyszínen tűzszerészek is voltak. A mecsetben egyelőre nem találtak veszélyes tárgyakat, de a helyiségekben kereső kutyákkal folytatják a kutatást a rendőrségi egységek.