Lehet egyáltalán élni egy lezárt fővárosban?

Brüsszel, belga, terror, katona, rendőr, terrorfenyegetettség,
Brüsszel, 2015. november 21. Fegyveres katonák egy étterem előtt Brüsszel belvárosában 2015. november 21-én, miután a legmagasabb szintre emelték a terrorfenyegetettség szintjét a belga fővárosban. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Vágólapra másolva!
Nem jár a metró, így busszal, kocsival és gyalog mennek dolgozni a brüsszeliek, akik a terrorriadó ellenére lassan a kávézókba is visszaszivárognak. A belvárosban a tévéstábok jelentik a legnagyobb látványosságot, a turisták pedig örülnek, hogy nincs tömeg. Ha pedig nem mennek az utcára, az főleg a hideg miatt van.
Vágólapra másolva!

"Dehogy mentem bulizni a hétvégén, iszonyatosan hideg volt" – ha van mondat, amit minden brüsszeli megismételt az elmúlt három nappal kapcsolatban, az biztosan ez volt.

A munka nem várhat

A belga főváros lakói rezignáltan veszik tudomásul, hogy lakóhelyükön négyes szintű terrorriadó van érvényben. A metró nem jár, az iskolák zárva vannak, a többségnek azonban

hétfőn ugyanúgy be kellett mennie a munkahelyére,

mint máskor, és a kávézók, éttermek sem feltétlenül tartanak már zárva.

A katonai járműveket sokan fotózzák Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A központi pályaudvar előtt jelenleg

a legnagyobb látványosság egy páncélautó,

és körülbelül tíz tévéstáb, ők jobb híján azt veszik, hogy nem történik semmi.

Ezt már Tamás mesélte nekünk telefonon, akit éppen akkor sikerült elérnünk, amikor besétált a városba, hogy körülnézzen.

„A főtéren csak a turisták lézengenek, szerintem ők még élvezik is, hogy végre nincs tömeg, de hétfőn amúgy is ez a jellemző. A teraszos kávézók is kinyitottak, bár tény, hogy sokkal több az utcákon a rendőrautó” – mondta a magyar fiatal, aki már jó ideje Brüsszelben él.

Ha el is mennek kávézóba, a brüsszeliek inkább odabent ülnek Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

A hideg nagy úr

Tamás szerint a metró ugyan hiányzik, de a buszok, az autók és persze a taxik ugyanúgy járnak, meg lehet oldani a közlekedést. A hétvégén azonban ő is otthon maradt, bár nem feltétlenül a lezárások miatt.

Néhány barátom azért bement a városba, de ők meg úgy jöttek vissza, hogy semmi nincs nyitva” – tette hozzá.

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége a négyes fokozatú riadónak Forrás: AFP/John Thys

Inkább a négy fal között maradt az a Brüsszelben praktizáló magyar nőgyógyász is, aki a televízióban követte az eseményeket.

„Még a konditerem sincs nyitva, de amúgy is annyira hideg volt, nem lett volna kedvem sehova menni. Remélem, a terroristák is szétfagynak ebben az időben” – tréfálkozott.

Háborús állapotok vannak a belga fővárosban Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Őrök a bejáratnál

Azt azért persze nem lehet mondani, hogy vidám a város, Szalay Tamás Lajos szerint legalábbis elég

nyomasztó, ami Brüsszelben történik.

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke a családjával él Brüsszel külvárosában, és bár ezen a héten a parlament Strasbourgba hurcolkodott át, ő az iskolai szünet miatt maradt, hogy tudjon segíteni. Azt mondta:

„Szombaton voltam a belvárosban, a máskor mindig nyüzsgő Flagey tér teljesen kiürült, csak egy-két hely volt nyitva, de ott sem a teraszokon, hanem bent ültek a vendégek,

Vásárolni a riadó ellenére is lehet Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ez persze nem jelenti azt, hogy a városban teljesen megállt az élet. Ahol például a kabinetvezető lakik, sokan mentek kirándulni, és babakocsival sétáltak a családok. A helyi kisbolt is nyitva van, így azzal sincs gond, hol vásároljanak.

Az otthon maradt családok segítik egymást, figyelnek a másikra,

a magyar nagykövetség pedig folyamatosan küldi a tájékoztató leveleket.

Nem ülnek vonatra

Más a helyzet az európai negyedben, ahol most a szokásosnál jóval kevesebben dolgoznak, mivel ezen a héten Strasbourgban vannak a plenáris ülések. A képviselők és munkatársaik ezért most mind elutaztak a francia városba, bár volt olyan, aki nem kockáztatott.

A metró zárva, de a buszok és a taxik járnak Forrás: AFP/John Thys

„Ismerek olyan tolmácsokat és adminisztrátorokat, akik a terrorfenyegetés miatt nem voltak hajlandók vonatra ülni” – mondta.

Brüsszelből ilyenkor egyébként több ezren kelnek útra Strasbourg felé, a vonattársaságok általában külön kocsikkal készüknek a rohamra.

Az Európai Parlament épületében is szigorodtak a belépési feltételek, jelenleg

csak az egyik bejárat van nyitva,

és a képviselőkön kívül most már mindenkinek át kell haladnia a biztonsági kapun.

Iskolába se ki, se be

Vigyáznak az iskolákra is. Bár gyermekei egy EU-s iskolába járnak, amit egyébként is fokozottan védenek, Szalay Tamás Lajos szerint a párizsi támadások óta még drákóibb szabályok léptek életbe.

Munkára váró pincér egy belvárosi étteremben Forrás: citizenside.com/(c) copyright citizenside.com/Citizenside/Olivier Gouallec

„A felsőbb osztályba járók eddig külön engedéllyel elhagyhatták az épületet, de a terrortámadások után ezt visszavonták.

Azt sem engedik be, aki elkésett” – mondta.

Egy dologban mindenki egyetértett: hosszú távon ezt nem lehet fenntartani.

„Senki nem tudja, meddig tart a riadó, de egy városnak működnie kell. Az persze csak ez után fog kiderülni, milyen érzés lesz majd visszatérni a hétköznapokba” – tette hozzá.