Tárki: A lengyelek a legbefogadóbbak, a szlovákok a legkevésbé

Vágólapra másolva!
A visegrádi országok közül a lengyelek a legbefogadóbbak, a szlovákok a legelutasítóbbak a háborús övezetekből, illetve a Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültekkel kapcsolatban - olvasható a Tárki közleményében.
Vágólapra másolva!

A Közép-Európai Közvélemény-kutató Társulás 2015 utolsó negyedévében a menekültek befogadásával kapcsolatban végzett vizsgálatot négy közép-európai országban. A kutatásból kiderül, hogy a háborús övezetekből érkező menekültek befogadásával kapcsolatban leginkább a szlovákiai válaszadók elutasítóak: kétszer annyian (63 százalék) válaszoltak úgy, hogy egyáltalán nem kellene befogadni az innen érkező menekülteket, mint a leginkább befogadónak számító lengyel válaszadók (32 százalék).

A magyar lakosság véleménye a lengyelekhez áll közel,

a válaszadók 38 százaléka nem fogadna be menekülteket, hat százalékuk szerint letelepedésüket is engedni kellene, 50 százalékuk úgy véli, csak arra az időre kellene befogadni őket, amíg vissza nem térhetnek a hazájukba, míg további hat százalékuk nem tudott dönteni.

Csak átmenetileg

Arra a kérdésre, hogy "be kellene-e fogadni a Közel-Keletről, illetve Afrikából érkező menekülteket?", a magyar válaszadók húsz százaléka azt mondta, befogadná, vagy inkább befogadná ezeket a menekülteket, 71 százalékuk inkább nem, vagy egyáltalán nem, kilenc százalékuk nem tudott válaszolni. A megkérdezettek közül Csehországban 69 százalék, Szlovákiában 74 százalék inkább nem, vagy egyáltalán nem fogadna be embereket ezekből a térségekből.