Az évtized legnagyobb bombatámadása

Vágólapra másolva!
A modernkori történelem egyik legnagyobb és legbonyolultabb, nehézbombázókkal végrehajtott támadásaként értékelték amerikai szakértők az orosz légierő keddi szíriai akcióját. Moszkva hadászati bombázókat küldött, hogy megsemmisítsék az Iszlám Állam egyes szíriai állásait.
Vágólapra másolva!

A The Daily Beast című amerikai honlap szerint összesen 25 darab Tu-22-es Backfire, Tu-95-ös Bear és Tu-160-as Blackjack hadászati bombázó vett részt a koordinált, nagy hatótávolságú akcióban. Az egykor atomfegyverek szállítására kifejlesztett gépek Oroszország déli részéről, Oszétiából szálltak fel. Az akció a szíriai orosz légicsapások fokozódását jelezte, és hogy az orosz hadászati légierő immár "magához tért", már nem küszködik finanszírozási nehézségekkel.

Komoly erődemonstráció

Valerij Geraszimov tábornok, orosz vezérkari főnök szerint

34 manőverező robotrepülőgéppel az Iszlám Állam 14 fontos célpontját sikerült megsemmisíteni,

így parancsnoki központokat Idlíb és Aleppo tartományokban, valamint hadianyag-raktárakat Szíria északnyugati részén. A 14 Backfire-t, 6 Beart és 5 Blackjacket útjuk során Szu-27-es orosz vadászgépek kísérték. A washingtoni védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője szerint

az oroszok előre tájékoztatták amerikai partnereiket az akcióról.

Mindhárom repülőtípus több ezer kilométert tud repülni, a fedélzetén húsztonnányi fegyverzettel. Ehhez hasonló nehézbombázói csak az Egyesült Államoknak és Kínának vannak. Az, hogy egyszerre 25 ilyen bombázót vetettek be, komoly erődemonstrációnak számít: az orosz légierőnek összesen 70 Backfire, 58 Bear és 13 Blackjack típusú gépe van.