Megszavazták a román szakértői kormányt

Dacian Ciolos román kormány
Vágólapra másolva!
Jelentős többséggel szavazott bizalmat a bukaresti parlament a Dacian Ciolos vezette szakértői kormánynak. A kijelölt miniszterelnök átláthatóságot ígért.
Vágólapra másolva!

Nagy többséggel megszavazta a bukaresti parlament kedden Dacian Ciolos kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását. A miniszteri posztok többségét a pártoktól független, a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező, szakértők töltik be.

115 ellenszavazat is összejött

A Ciolos-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A szakértői kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta.

A titkos voksoláson 115 ellenszavazat is összegyűlt,

kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok rendelkeznek.

Dacian Ciolos átláthatóságot ígért Forrás: Origo

Liviu Dragnea, a PSD elnöke arra figyelmeztette Ciolost, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló PNL társelnöke, Alina Gorghiu pedig kifejtette: azt várja a Ciolos-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának.

Az RMDSZ támogatta

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében felszólaló Kelemen Hunor arra figyelmeztette a parlamentet, hogy

és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon.

Az RMDSZ megszavazza a Ciolos-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni - mondta Kelemen Hunor.

Átláthatóságot ígért

Ciolos parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a román demokráciát. Azt ígérte, hogy

a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni.

A miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak.

Az új román kormány tagjai kedden este teszik le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt.

Ponta: Jogos volt a népharag

Victor Ponta november 4-én jelentette be lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy kötelességének érzi megállapítani, hogy

legitim a társadalom haragja,

és nem akarja a miniszterekre és a helyi hatóságokra hárítani a felelősséget az október 30-i bukaresti diszkótűzért, amelyben eddig ötvenen vesztették életüket.

Később kiderült, hogy a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben pedig nem voltak vészkijáratok. A román szakértők szerint a polgármesteri hivatal vélhetően csúszópénz ellenében szemet hunyt a hiányosságok fölött.

A tragédia hatására a román kormány szigorította a tűzvédelmi előírásokat, Bukarestben és más nagyvárosokban pedig november elején több tízezren tüntettek többek között a "Korrupció öl" és a "Korrupció mérgez" szlogeneket skandálva.