Legalább egy ember meghalt a görög földrengésben

Vágólapra másolva!
Földrengés volt a görög Lefkáda szigetén, legalább egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült.
Vágólapra másolva!

Földrengés rázta meg Görögországban a jón-tengeri Lefkáda szigetét november 17-én, kedden, a hírek szerint legalább egy ember életét vesztette, egy másik megsérült - írta a görög online média.

6,1 vagy 6,8 erősségű volt

Az EMSC földrengéskutató intézet szerint a földmozgás a Richer-skála szerint 6,1-es erősségű volt, és fészke öt kilométer mélyen volt a tenger alatt Lefkáda és Korfu szigete között. Az USGS amerikai földtani intézet szerint a rengés erőssége 6,8-es volt.

Ráomlott egy épület

A halálos áldozat egy hatvanéves nő, aki egy épület romjai alatt lelte halálát a sziget déli részén fekvő Athani faluban. Egy másik nőt egy utcai lámpa sebesített meg. A földrengés tíz házat megrongált. Lefkáda alkormányzója elrendelte az iskolák bezárását, amíg a technikusok nem ellenőrzik az épületek állapotát. A görög média azt írta, hogy a földrengést a Jón-tenger valamennyi szigetén és Athén körzetében is érezni lehetett.

Háromszáz halottja van az afganisztáni földrengésnekhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20151027-haromszaz-halott-ezer-sebesult-afganisztani-foldrenges.html#Agyontaposták egymást a földrengés elől menekülőkhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20151026-eros-foldrenges-razta-meg-afganisztant.html#