Nyolc halott egy rejtélyes helikopterbalesetben

Vágólapra másolva!
Nyolcan haltak meg egy helikopterbalesetben Szlovákiában. Az áldozatok hovatartozása ismeretlen, a pilóta vélhetően a radarokat akarta kicselezni.
Vágólapra másolva!

Nyolc áldozata van a múlthéten Szlovákia keleti részén történt helikopter balesetnek - írja az ujszo.com. Az áldozatok hovatartozása egyelőre ismeretlen, a hatóságok szerint vélhetően menekültek voltak.

Róbert Kaliňak belügyminiszter a lapnak azt mondta, hogy az ukrán pilóta

alacsony magasságban, csupán néhány méterrel a föld fölött repült és a ködös időben életveszélyes manővereket hajtott végre.

Ezzel szerinte a szlovák légvédelem radarjait akarta kicselezni. A gép a szlovák-ukrán határtól 15 kilométerre, Kisszeretva közelében zuhant le. A helikopter elöször a földnek, majd a közeli fáknak csapódott.

A hatóságok a helikoptert már szerdán észlelték, de a rossz időjárási viszonyok miatt csak pénteken bukkantak rá a roncsokra. A szlovák hatóságok kapcsolatba léptek ukrán kollégáikkal, hogy kiderítsék a pilóta személyazonosságát, és a helikopter származását.