Kézigránát robbant egy ungvári képviselő házának udvarán

Vágólapra másolva!
Két kézigránátos robbantás történt lakóépületeknél péntekre virradó éjszaka Ungváron, az egyik robbanószerkezetet egy városi önkormányzati képviselő házának udvarára dobták ismeretlen elkövetők.
Vágólapra másolva!

Az ungvári rendőrség sajtószóvivői irodájának közlése szerint az első robbanásról szóló bejelentést négy óra előtt tíz perccel, míg a második detonációról szólót tíz perccel később kapták. A helyszínre kiérkező nyomozók megállapították, hogy az első esetben egy újonnan megválasztott - korábban a Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök nevével jelzett Régiók Pártjában (PR) politizáló - ungvári önkormányzati képviselő házának udvarára dobott valaki kézigránátot, amelynek a felrobbanása kisebb kárt okozott a lakóépületben és egy autóban.

Második robbanás

A második robbanás egy tömbház udvarán történt. A detonáció nem okozott sem személyi sérülést, sem anyagi kárt. A rendőrség közlése szerint a robbanásoknak nem volt nagy erejük. Mindkét bűnügyben megindult a nyomozás.