Megakadályoztak egy merényletet a francia hatóságok

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek a francia hatóságok egy 25 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy merényletre készült Toulonban a haditengerészet tagjai ellen. Akkor csaptak le rá, amikor kést és símaszkokat akart venni.
Vágólapra másolva!

A francia hatóságok megakadályozták, hogy egy szélsőséges iszlamista merényletet kövessen el a haditengerészet tagjai ellen - közölte kedden a párizsi belügyminisztérium.

Bernard Cazeneuve tárcavezető a közleményében azt írta, a dél-franciaországi Toulon kikötővárosában tervezett támadás kitervelőjét, egy

25 éves férfit október 29-én vették őrizetbe a hatóságok,

és terrorizmus miatt emeltek vádat ellene.

Az illetőt a belügyminiszter szerint már egy éve figyelték radikalizálódása és a dzsihadista eszmék támogatása miatt. Akkor csaptak le rá, amikor megpróbálta beszerezni a tervezett terrorcselekményhez szükséges eszközöket.

Ezek a Reuters brit hírügynökség forrásai szerint egy kés és két símaszk voltak. Ugyanezen forrás szerint a férfi őrizetbe vétele után azt mondta, hogy

először Szíriába akart menni harcolni,

de végül úgy döntött, hogy Franciaországban követ el támadást, miután útlevelét elkobozták. Állítólag azt is beismerte, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állam közel-keleti dzsihadista szervezet egy tagjával.

Bernard Cazeneuve a közleményében arról számolt be, hogy a francia hatóságok összesen 370 embert vettek őrizetbe a terrorizmus elleni fellépésük során, de azt nem jelölte meg, hogy ez a szám mely időszakra vonatkozik.