Vágólapra másolva!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz.
Vágólapra másolva!

Ezt jelentette be Tőkés László, a tanács elnöke és Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón. Tőkés emlékeztetett arra, hogy a Fidesz petíciójának az a címe: Védjük meg az országot. "Azt mondom,

védjük meg a nemzetet, védjük meg értékeinket, védjük meg Romániát,

és csatlakozzunk ehhez a felhíváshoz. Azt hiszem, hogy a demokratikus EU csak a demokratikus közakaratból ért.

Nagy szakadék van a politikai osztály és a polgári társadalom között.

Ezt a szakadékot be kell tömni, át kell hidalni" – magyarázta a református lelkész és európai parlamenti képviselő. Hozzátette: az aláírásgyűjtés technikai részleteiről ezután döntenek. Később közlik, hogy miként írhatják alá a Fidesz-petíciót az erdélyi magyarok.