Agyonlőttek két amerikai katonát Ammánban

Vágólapra másolva!
Egy ammáni rendőrségi kiképzőközpontban agyonlőttek két amerikai és egy dél-afrikai katonai kiképzőt.
Vágólapra másolva!

Egy jordániai rendőr gyilkolta meg a két amerikait és a dél-afrikait, mielőtt a társai lelőtték volna.

Az i24News értesülése szerint a támadót egyelőre nem azonosították. A lövöldözés során megsebesített két másik amerikai kiképzőt, valamint négy jordániait. Az egyik sebesült állapota válságos.

A Petra jordániai hírügynökség úgy tudja, hogy egy negyedik halálos áldozata is van a támadásnak – írta internetes oldalán a CNN.

Egyelőre nem tudni a támadás okát.

A kiképzőközpontot az amerikaiak működtetik a jordániai főváros külvárosában. Iraki és palesztin rendőröket képeznek ki – tette hozzá a BBC.

Az i24News emlékeztetett, hogy éppen tíz éve követtek el összehangolt merényletet három ammáni szálloda ellen, a támadást az iraki al-Kaida, az Iszlám Állam elődje vállalta magára.