Migránsokat fogtak a Plitvicei-tavaknál

Vágólapra másolva!
Migránsok egy csoportja Bosznia-Hercegovinán keresztül próbált meg Horvátországba jutni. A tíz kurd határsértőt a Plitvicei-tavak közelében tartóztatta fel a horvát rendőrség.
Vágólapra másolva!

A férfiak Dél-Szerbiából a hegyeken keresztül érkeztek Boszniába, busszal Szarajevóba utaztak, és onnan tovább az ország nyugati részébe, Bihac felé indultak, majd a Plitvicei-tavak közelében, Licko Petrovo Selónál lépték át illegálisan a boszniai-horvát határt.

Elmondásuk szerint a szír-török határvidékről indultak, és húsz nap alatt tették meg az utat.

Olaszországba, majd onnan Franciaországba, végül Angliába akarnak eljutni, mondta egyikük. Nem hivatalos forrásokra hivatkozva az Index.hr horvát hírportál azt írta: a határsértőket még hétfőn kitoloncolják az országból, és visszaküldik őket Szarajevóba.

303 ezer embert vettek nyilvántartásba

A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban közel 303 ezer migránst vettek nyilvántartásba, többségük illegálisan lépte át a szerb-horvát határt, többnyire Bapska körzetében. Keddtől a Közel-Keletről érkező bevándorlókat Sidről (Szerbia) vonattal közvetlenül Bródba (Slavonski Brod), a téliesített tranzitközpontba szállítják a horvát hatóságok, majd

rövid időn belül Szlovéniába viszik tovább őket.


A legfrissebb ljubljanai adatok szerint Szlovéniában október közepe óta 126 370 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Vasárnap 7611, hétfőre virradóra újabb 2132 migráns lépte át a horvát-szlovén határt.

Folyamatos az egyeztetés

Horvátországgal és Ausztriával folyamatos az egyeztetés. A szlovén hatóságok egy helyen, Dobován engedik be a migránsokat az országba, és ugyancsak egy határátkelőn, Sentiljnél engedik ki őket. Utóbbinál egy ideiglenes vasútállomást is kialakítottak, hogy ne kelljen a migránsoknak a településen keresztül a tranzitközpontig gyalogolniuk. A vonat így közvetlenül a határhoz közeli tábor mellett áll meg. Reggel hat órakor valamivel több mint ötezer illegális bevándorló tartózkodott Szlovénia különböző befogadóállomásain, közülük legtöbben, 4300-an az osztrák határ melletti sentilji tranzitközpontban.