Vágólapra másolva!
24 órán belül dönt a seriff arról, hogy elbocsátja-e azt a helyettesét, aki bántalmazott egy diáklányt a Spring Valley középiskolában. A seriff egyébként védelmébe vette a beosztottját, szerinte a diáklány is felelős a történtekért.
Vágólapra másolva!

„Ha a diáklány nem bomlasztotta volna meg az iskola és az osztály rendjét, akkor ma nem tartanánk itt. Ő kezdte a dolgot, és a helyettesem fejezte be” – fogalmazott Leon Lott Richland megyei seriff, aki 24 órán belül dönt arról, hogy elbocsátja-e a vétkes tisztet.

„Azt hittem, elhányom magam, amikor megláttam a felvételt” – tette hozzá a seriff.

Országos botrány

Az iskolában történtek országos botrányt okoztak az Egyesült Államokban. Több diák is felvette a telefonjával, ahogy Ben Fields iskolarendőr a földre rántja, és a székkel együtt kirángatja az osztályból a lányt.

A felvételeket fel fogják használni a vizsgálatokban is, amelyeket az FBI és az igazságügyi minisztérium külön-külön folytat. Az egyiken az is látszik, hogy a lány is megütötte a rendőrt – számolt be illetékesekre hivatkozva az NBC News.

Folyik belső vizsgálat is a seriffhelyettes ellen.

Rasszista vádak

Az iskolarendőr ellen már korábban felmerült a rasszizmus vádja, Lott seriff szerint azonban a diáklány bőrének színe nem játszott szerepet az ügyben. Úgy véli, a rasszizmus vádjának ellentmond, hogy Fields „meglehetősen sokáig” járt egy afroamerikai nővel.

A lány személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, a seriff beszámolója szerint azonban a telefonjával játszott a matekórán, és nem volt hajlandó elhagyni a termet a tanár utasítása ellenére, aki ezért kérte az iskolarendőr beavatkozását.

A CNN szerint sokan mások is védelmükbe vették a tisztet, hiszen a közösségi oldalakra felkerült felvételből nem derül ki, mi történt korábban, hányszor kérte a tanár, az igazgatóhelyettes és a seriffhelyettes szépen a diáklányt, hogy távozzon a teremből.

A lányt is megbüntethetik

A hírtelevízió úgy értesült, hogy a diáklány is megbüntethetik az iskola rendjének megsértése miatt. Ez vár az édesanyja szerint arra az osztálytársára is, aki szót emelt mellette.

Az incidensről készült jelentés szerint viszonyt a másik lány káromkodva üvöltözött a seriffhelyettessel.

A Richland megyei seriff-hivatal szóvivője szerint senki nem sérült meg az eset során, az osztálytársak azonban úgy tudják, hogy bántalmazott lánynak eltört a karja, és több sebet szerzett az arcán is. Ezt megerősítette az ügyvédje is.

Óvatosan az ítélettel

A CNN rendőrségi ügyekkel foglalkozó elemzője egyébként óva intett mindenkit attól, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjanak le.

Ha ugyanis egy rendőr úgy dönt, hogy őrizetbe vesz valakit, akkor „minden szükséges erőt bevethet” – mondta Harry Houck, aki korábban detektívként dolgozott New Yorkban.

„Ha nem engedelmeskedsz, akkor megtehetek bármit, hogy kiszedjelek abból a székből, és rád tegyem a bilincset” – tette hozzá. Ő csak azt nem érti, Miért kellett az ügybe egyáltalán bevonni a seriffhelyettest.

„A rendőrök azért vannak jelen az iskolákban, hogy kéznél legyenek, ha bűncselekményt követnek el” – hangsúlyozta.

Van már múltja

Fields nem hajlandó nyilatkozni a sajtónak, de a múltjáról kiderült egy s más. 2007-ben túlzott erőalkalmazásával és tettlegességgel vádolták, de a bíróság felmentette.

A másik ügye januárban kerül bíróság elé, ebben egy diák vitatja a kirúgása jogosságát a Sprin Valley középiskolából.

Egy Twitter-bejegyzés szerint Fields volt az is, aki bors sprayvel lefújt egy veteránt, és ráüvöltött a katona feleségére, amikor fel akarta venni az esetet: „húzd el innen a fekete seggedet!”