Iszlamistákat vettek őrizetbe a törökök

Vágólapra másolva!
A török hatóság harminc embert vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Államhoz tartoznak.
Vágólapra másolva!

A török rendőrség egy kiterjedt művelet keretében őrizetbe vett kedd reggel körülbelül harminc olyan személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez tartoznak - jelentette a Dogan török hírügynökség.

Az akciót az ország középső részén található Konya városban hajtották végre, amelyet általában az iszlamista szélsőségesek egyik erősségének tartanak.

Hétfőn a rendőrség a délkeleti Diyarbakir tartományi székhelyen hajtott végre rajtaütést olyan házakban, amelyekben az IÁ embereit sejtette. A kialakult tűzharcban meghalt hét feltételezett szélsőséges és két rendőr, és további 12 embert vettek őrizetbe.

Gyakoribbak az akciók

A török hatóságok megsokszorozták az IÁ emberei elleni akcióik számát az országban azóta, hogy október 10-én több mint száz halálos áldozatot követelő kettős pokolgépes merénylet történt Ankarában, amit a dzsihadista szervezet számlájára írnak.

Sebesültek az október 10-i merénylet merénylet helyszínén Forrás: MTI/EPA/-------------------

A támadás egy olyan nagygyűlés ellen irányult, amelyen kurdpárti aktivisták és civilszervezetek vettek részt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a múlt héten azt mondta, hogy

Állítása szerint a merénylet megszervezésében a Kurd Munkáspárt (PKK) lázadószervezet, a "muhabarat" szíriai titkosrendőrség és a szíriai kurd PYD milícia vett részt az IÁ-val együttműködésben.