Hinduk lincselték meg a muzulmán férfit

Vágólapra másolva!
Agyonvertek egy ötvenéves muzulmán férfit egy nyugat-indiai faluban, miután olyan pletykák kaptak lábra falujában, hogy marhahúst evett - közölte szerdán a rendőrség. A hindu vallásban a tehén szent állat, tilos levágni.
Vágólapra másolva!

A lincselés a fővárostól, Újdelhitől negyven kilométerre nyugatra fekvő faluban történt hétfő éjszaka. Az esettel összefüggésben a rendőrség hat embert vett őrizetbe.

Százan estek neki

Az áldozatot, Mohammad Aklakot saját házából rángatta ki a feldühödött, mintegy százfős tömeg és ütni-verni kezdték. A helyszínre érkező rendőröknek sikerült kiszabadítaniuk a félholtra vert férfit, kórházba is szállították, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Az agyonvert férfi 22 éves fiát is bántalmazták, ő is súlyos sérüléseket szenvedett, és jelenleg egy kórház intenzív osztályán ápolják.

Egy templomból indult a tömeg

Az eset előzménye, hogy a faluban nyoma veszett egy borjúnak, és ezután olyan pletykák kaptak lábra, hogy Aklak családja marhahúst evett. Egy templomban is azt mondták a híveknek, hogy Aklak családja marhahúst evett, és ezután vonult a feldühödött tömeg a házához.
Az indiai szövetségi államok többségében tilos a hinduizmusban szent állatoknak tartott tehenek leölése.