Bulgária kiadja a halálkamion sofőrjét

ausztria kamion burgerland
A burgenlandi rendőrség 2015 augusztus 27-én Parndorfból egy nickelsdorfi fagyasztóállomásra szállítja azt a kamiont, amiben több mint hetven holttestet találtak
Vágólapra másolva!
Ártatlannak vallja magát.
Vágólapra másolva!

A bolgár igazságszolgáltatás kiadja Ausztriának azt a gépkocsivezetőt, aki gyaníthatóan 71 menekült augusztusi haláláért felelős - jelentették be szeptember 29-én, kedden Szófiában. Az illetékes regionális törvényszék úgy döntött, hogy ki kell adni Cvetan Cvetanovot Ausztriának - közölte egy bírósági szóvivő.

A férfinak öt napja van a fellebbezésre.

Kérte a saját kiadatását

A 32 éves Cvetanovot szervezett bűnözéssel, csempészettel és emberöléssel vádolják. Egy európai elfogatóparancs értelmében a bulgáriai Lom városában lévő otthonában vették őrizetbe augusztus legvégén. Kihallgatásakor azt állította, hogy nem volt tudomása a menekültekről. Ügyvédje közölte:

Cvetanov maga is kérte a kiadatását, mert ártatlannak vallja magát, s ezt az ausztriai bíróságon akarja bebizonyítani.

Cvetanovval együtt hat gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben. A 71 menekült feltehetően Szíriából, Irakból és Afganisztánból indult Európába, de az azonosításuk még nem fejeződött be.

Megfulladtak

A sofőr a magyar-szerb határról egy hűtőkocsiban szállította Ausztriába a menekülteket, akiket Magyarországon keresztül akartak kicsempészni, s akik út közben - valószínűleg már Magyarországon - megfulladtak a zárt teherautóban. A holttestüket augusztus 27-én találták meg az elhagyott járműben az ausztriai A4-es autópályán.