Ritka nagyot bukott Faymann pártja

Migránsok a magyar-osztrák határátkelőhely kamionparkolójában kialakított gyűjtőponton az ausztriai Nickelsdorfnál
Migránsok a magyar-osztrák határátkelőhely kamionparkolójában kialakított gyűjtőponton az ausztriai Nickelsdorfnál
Vágólapra másolva!
Meglepetés nélkül ért véget a tartományi választás Felső-Ausztriában: a Szabadságpárt megduplázta szavazóinak számát, és ezzel a második legnagyobb párttá vált, míg a Néppárt és a szociáldemokraták is sokat vesztettek. Az eddig kormányzó néppárti-zöld koalíciónak nincs már többsége a tartományi parlamentben, így a győztes Néppártnak új koalíciós partner után kell néznie. Az elemzők a néppárti-szabadságpárti koalíciót tartják a legvalószínűbbnek, de van esélye egy néppárti-szociáldemokrata együttműködésnek is.
Vágólapra másolva!

A felső-ausztriai tartományi választást – a rossz eredmény ellenére – a Néppárt nyerte a szavazatok 36,3%-ával, ez tízszázalékos visszaesés a korábbi eredményhez képest. Koalíciós partnere, az osztrák zöld párt, bár növelte szavazóinak számát, 10,3%-os eredménye mégsem elegendő ahhoz, hogy többséghez juttassa a néppárti-zöld együttműködést. Ezzel a linzi tartományi koalíció jelenlegi formájában biztosan felbomlik, és új szövetség alakul. A választók túlnyomó része számára a menekültügy volt a meghatározó választási szempont: a választás napján zajlott kutatások szerint elégedetlenek a kormány menekültügyi bizonytalankodásával, és félnek attól, hogy a menekültek a munkahelyeket veszélyeztetik.

Heinz-Christian Strache Forrás: AFP/AA/Hasan Tosun

A Szabadságpárt igen jelentős növekedése ennek köszönhető: a Néppártból és a szociáldemokratákból kiábrándult választók vevők voltak a Szabadságpárt határozott menekültellenes üzeneteire. A választás két nagy vesztese a Szociáldemokrata Párt és a liberális Neos: a szociáldemokraták a háború utáni legrosszabb eredményüket érték el, és először végeztek 20% alatt, míg a Neos immár harmadszor maradt el a parlamenti küszöböt jelentő 4%-os eredménytől, és ezzel nem került be a tartományi parlamentbe.

Migránsok a magyar-osztrák határátkelőhely kamionparkolójában kialakított gyűjtőponton az ausztriai Nickelsdorfnál Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A szociáldemokraták visszaesése drámai: ők maguk 25% körüli eredményre számítottak a hagyományosan jobboldali tartományban, legrosszabb álmukban sem gondolták, hogy a 20%-ot sem érik el. A pártot – hiába volt ellenzékben – egyaránt sújtotta a kormányzó koalícióval és Werner Faymann szociáldemokrata kancellárral szembeni, országos politikában jelentkező elégedetlenség, illetve az, hogy helyben sem tudtak megfelelő választ adni a menekültügyre. A hagyományos baloldali üzenetek – lakásépítés, béralku, modernizáció – nem működnek, mindenkit a menekültügy kezelése érdekel.

Két hét múlva Bécsben választanak

A Szabadságpárt megerősödése, bár nem meglepő, nem sok jót sejtet a két hét múlva esedékes bécsi választások számára. Az elemzők szerint a választás elsődleges tétje a menekültkérdés volt: a Szabadságpárt által ajánlott bezárkózó, kemény menekültellenes álláspont az elmúlt napok német-európai bizonytalankodása után az egyetlen alternatívaként jelent meg a választók szemében. A Szabadságpárt jó szerepléséhez elsősorban a német határ menti településeken való kiugróan magas eredmények járultak hozzá: ott, ahol a választóknak közvetlen élményeik és komoly menekültellenes félelmeik vannak, kivétel nélkül a Szabadságpárt nyerte a választást. Linzben, a tartományi fővárosban kiegyenlítettebb volt a küzdelem, itt a Néppárt nyert 28%-os eredménnyel, a második Szabadságpárt 26%-ot ért el, míg a szociáldemokraták itt a tartományi átlag fölött teljesítve 23%-ot értek el. Ennek ellenére a választási matematika miatt a közgyűlésben a néppárti-szabadságpárti koalíciónak kényelmes, kétharmados többsége lehet.

A szabad szemmel látható pártokkal tárgyalnak

Felső-Ausztria kormányzója, a győztes, néppárti Josef Pühringer első reakciója az volt, hogy minden „szabad szemmel látható” párttal leülnek előzetes koalíciós egyeztetésre, ám koalíciós megállapodás bármelyik féllel csupán október 11-e, a bécsi választások után várható. Az előzetes vélemények Felső-Ausztriában néppárti-szabadságpárti koalíciót vélelmeznek, ám nem lehet kizárni egy néppárti-szociáldemokrata koalíciót sem, bár

a „vesztesek koalíciójának” az üzenete meglehetősen negatív volna.

Matematikailag lehetséges, hogy egy szabadságpárti-szociáldemokrata-zöld koalíció formálódik, de ennek lehetőségét a szociáldemokraták már a választások éjszakáján kizárták.

Haupl megverhetetlen?

Mindez elsősorban a két hét múlva esedékes bécsi választások miatt érdekes: a Szabadságpárt felső-ausztriai erősödése és a menekültügy minden más politikai kérdést háttérbe szorító volta azt jelzi, hogy a fővárosban is Heinz-Christian Strache pártja a legnagyobb esélyes. Elemzők már egyáltalán nem zárják ki, hogy a Szabadságpárt Bécsben a legerősebb politikai erővé válik, bár azt egyelőre valószínűtlennek tartják, hogy a polgármesterjelöltként is induló Strache megverje a várost huszonegy éve irányító Michael Haupl szociáldemokrata polgármestert. Ennek ellenére a szociáldemokraták Bécsben is jelentős gyengülésre számíthatnak, ami nem jelent majd könnyű helyzetet az ottani szociáldemokrata-néppárti koalíciónak.

Haupl választási győzelem esetén kizárta a Szabadságpárttal való koalíciós együttműködés lehetőségét Bécsben.

A szélsőjobboldal erősödése a bécsi kampányban jó muníciót kínálhat a baloldal számára: a Szabadságpárttal való riogatás sok olyan szavazót visszacsábíthat a szociáldemokraták (vagy a Néppárt) mellé, akik azt fontolgatták, hogy Bécsben a zöldekre vagy a liberálisokra szavaznak majd.

Bekeményíthet a néppárti vezetés

Strache erősödése azt mutatja, a jelenlegi kormány megengedő álláspontja menekültügyben a választók egy részének nem tetszik. Ez pedig azzal a következménnyel is járhat, hogy az eddig a szociáldemokratákkal összhangban megengedő álláspontot valló néppárti vezetés a zuhanás megállítása érdekében változtat politikáján, és határozottabb, keményebb fellépésre tesz javaslatot menekültügyben, ez pedig koalíciós feszültségeket jelenthet az országos politikában is. Erre már voltak jelek az elmúlt napokban: a Néppárt javaslatot tett arra, hogy három évben maximalizálják a menekültstátusz elnyerésének időtartamát, illetve alaposabban mérlegeljék, hogy ki a valódi menekült és ki a gazdasági bevándorló. Így a felső-ausztriai választási eredmény – különösen,

ha két hét múlva a Szabadságpárt válik a legerősebb fővárosi párttá – valódi politikai fordulatot okozhat Ausztriában:

rákényszeríti a kormányzó szociáldemokrata-néppárti koalíciót a keményebb, elzárkózóbb menekültügyi politikára, ami a német politika esetleges fordulatával együtt nem sok jót sejtet Európa és a menekültek számára sem.