Németországnak lassan elege lesz a válságból

München Németország menekültek
Vágólapra másolva!
Örülnek az ellenőrzött határoknak a németek, akik már nem tudnak, és nem is akarnak óriási menekülttömegeket befogadni. Eközben szerda óta 30 ezer átutazó érkezett Horvátországba, de a migrációs hullám a magyar határzár ellenére sem kerül ki minket. A népvándorlásnak talán csak a határozottabb török fellépés állhatja útját – vagy egy többnapos homokvihar.
Vágólapra másolva!

Németország kezd betelni a menekültválsággal, kapacitás és türelem szempontjából egyaránt: A YouGov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint

a németek 51 százaléka teljesen egyetért azzal, hogy több európai ország is visszaállította a határellenőrzést,

és 21 százalékuk is inkább jó döntésnek tartja ezt.

Nem Merkel miatt jönnek?

Thomas de Maizière belügyminiszter vasárnap már arról beszélt, hogy

a menekültválság új tranzitországainak számító Horvátország és Szlovénia sem hagyhatja figyelmen kívül a dublini egyezményben foglaltakat. Szerinte a menekültek különben sem Angela Merkel meghívója miatt érkeznek tömegesen, hanem a közel-keleti háborúk elől menekülnek.

Menekültek Münchennél Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A politikus szerint minél előbb óriási menekülttáborokat, hotspotokat kellene felállítani Olaszország és Görögország területén, a török kormánynak pedig vissza kell fognia az Európa felé tartó népvándorlást.

Százak fordultak vissza

Ankara mintha hajlana is a szigorításra: Ahmet Davutoglu török miniszterelnök felhívására

menekültek százai fordultak vissza

a törökországi Edirne városból, ahol kedd óta próbáltak átkelni az előttük lezárt görög határon – jelentette vasárnap a Daily Sabah. Davutoglu azt is hangsúlyozta, hogy minden tőle telhetőt megtesz a török földön élő szír testvérekért.

Viharban senki sem menekül

A menekülthelyzetre hatással lehet az időjárás is: az Origo információi szerint sok Horvátország felől érkező átutazó beszél arról, hogy az október közepén várható óriási homokviharok, habúbok idejére egy időre leáll a vándorlás. Legutóbb szeptember elején pusztított habúb a Közel-Kelet több országában,

a szír fővárosban több mint 1200 embert vittek kórházba légzési problémák miatt.

Régi-új utak

A magyar határzár felállítása óta a szintén uniós Horvátországra hárul a menekültáradat kezelése, és elvileg az átutazók regisztrációja is. A keddi, röszkei határincidenstől vasárnap délutánig összesen

25 ezer migráns érkezett Szerbiából horvát területre

– Zágráb válaszként nyolc közös határátkelőből hetet lezáratott, a menekülteket pedig egy-két napon belül adatfelvétel nélkül szállítja a magyar határhoz.

Irány Ausztria

Vasárnap például 4500-an szorongtak a tovarniki vasútállomáson, igaz, 20 kilométerrel távolabb új menekülttábort nyitottak a számukra.

A horvátok folyamatosan hozzák a migránsokat a beremendi átkelőhelyre Fotó: Polyak Attila - Origo

A magyar–horvát határszakasz hazai oldalára – Beremendre, Magyarbólyra és Zákányra – is megszakítás nélkül érkeztek, az afgán, szír, pakisztáni menekültek – innen vonatok szállítják őket tovább Győr felé.

Az átutazóknak ugyan van lehetőségük a magyarországi regisztrációra, de a többség nem él ezzel, hanem ahogy teheti, Hegyeshalomnál átlép az osztrák–magyar határon.

Vasárnap délután már 2500–3000 menekült zsúfolódott össze Nickelsdorfban,

a határ osztrák oldalán, őket a helyi rendőrök kisbuszokkal vittek tovább különböző gyűjtőpontok felé.

Hazug, szánalmas, szerénytelen

Az erőltetett menekültmenet miatt nyilatkozatháború robbant ki az érintett országok között: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szánalmasnak titulálta a horvát kormányfőt, aki szerint menekültügyben mi sem vagyunk jobbak nálunk. A magyar külügy vezetője emellett lehazugozta a görög belügyminisztert, és több szerénységet várna el a migráció kérdésében román kollégájától – utóbbi azzal vívta ki Szijjártó nemtetszését, hogy autista cselekedetnek nevezte az európai határok lezárását.