Nyolc ok, amiért megindult a menekülthullám

menekültek migránsok migráns
Sid Szerbia
Vágólapra másolva!
Több tényező egybeesése kellett ahhoz, hogy Európa a II. világháború óta nem látott menekülthullámmal szembesüljön. Ezek azok.
Vágólapra másolva!

Összegyűjtött a Washington Post nyolc tényezőt, amelyek megmagyarázzák, hogy négy évvel a szíriai polgárháború kitörése után miért most érkeztünk el arra a pontra, mikor a menekültek tömegei elindultak Európa felé.

A legfontosabb az első ok.

1. A szíriai háború

Négy éve tartanak a harcok Szíriában, és egyelőre nem látszik a háború vége. Mi több, különösebb belföldi és nemzetközi erőfeszítések sincsenek a válság diplomáciai úton történő lezárására.

A konfliktusban legalább negyedmillió ember vesztette életét,

az ország lakosságának a fele kénytelen volt elhagyni az otthonát.

Homsz romokban Forrás: MTI/EPA

Az Európába áramló menekülteknek körülbelül a fele szír. Ha ők nem indultak volna útnak, akkor Európának nagyjából annyi menedékkérővel kellene megbirkóznia, mint tavaly – amikor

egymás után a második évben érkezett a kontinensre rekordszámú bevándorló.

A fegyveres konfliktusok miatt az elmúlt években rekordokat döntött a menekültek száma. Emberek nem csupán Szíriából menekülnek, hanem Irakból, Afganisztánból, Eritreából, Szomáliából és Nigériából is.

Aleppó az egyik legtöbb kárt szenvedett város Forrás: AFP/Baraa Al-Halabi

2. Könnyebbé vált az utazás

A közelmúltig az Európába tartó menekültek és bevándorlók a Földközi-tengeren keresztül igyekeztek eljutni Líbiából Olaszországba.

Ezen az útvonalon az idén 473 887 ember érkezett a kontinensre a Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb adatai szerint. Negyven százalékuk Szíriából indult útnak. 2812 ember fulladt a tengerbe.

Ez az útvonal ugyan veszélyes, mégis szívesebben választották a hosszú út helyett Törökországon, Görögországon, a Balkánon és Közép-Európán át.

Szinte bármilyen járművel nekivágnak az útnak Forrás: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo

Ez a helyzet júniusban változott meg, amikor Macedóniában enyhítettek a menekültek távol tartását célzó szabályozáson.

Így megnyílt a balkáni folyosó,

amelyen keresztül könnyebben eljutnak Európába nemcsak a szírek, hanem az Afganisztánból és Irakból érkező menekültek, valamint a pakisztáni és bangladesi bevándorlók, akik a jobb élet reményében indultak útnak.

Macedónia sem volt képes megbirkózni a menekülthullámmal Forrás: MTI/EPA/Nake Batev

3. Lezuhantak az árak

Ez az útvonal megváltozásának a közvetlen következménye. A távolságtól függően mindössze 20 perc, legfeljebb egy óra az út Törökország és Görögország között a tengeren, vagyis olcsóbb az átjutás, ráadásul sok esetben embercsempészeket sem kell megfizetniük a menekülteknek, hogy átjussanak a balkáni határokon.

A menekültek szerint ma 2-3 ezer dollárból kijön az egész út, miközben az embercsempészek 5-6000 dollárért kérnek a Líbiából Olaszországba vivő utazásért.

Vagyis sokkal

többen engedhetik meg maguknak, hogy útnak eredjenek.

Törökországhoz való közelsége miatt Leszbosz az egyik elsődleges célállomás Forrás: AFP/Achilleas Zavallis

4. Az időjárás

A menekültek zöme nyáron érkezik, mert akkor biztonságosabb az átkelés a Földközi-tengeren. A menekültek száma most azért olyan magas, mert sokan időben útnak indultak, hogy

még az őszi hidegek beállta előtt célba érjenek.

Azt azonban nehéz megjósolni, hogy idén lelassítja-e a menekültek áradatát a tél. Egy dolog viszont biztos: egyre több menekült hal meg útközben.

A hároméves Ajlan Kurdi halála az egész világot felrázta Forrás: MTI/EPA/DOGAN NEWS AGENCY

5. A német fogadtatás

Már akkor is tömegek voltak úton, amikor Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy Németország befogad minden menekültet, de a szavai nyilvánvalóan még több embert bátorítottak arra, hogy elinduljon.

Egyre több iraki is csatlakozott az exodushoz, és sokan nem is tagadják, hogy

a bátorító szavak hatására vállalták az utat.

Az viszont csak később derül majd ki, hogy az újonnan bevezetett ellenőrzés Magyarország, Németország, Ausztria és Szlovákia határán elriasztja-e azokat, akik még csak fontolgatják az utazást.

Angela Merkel nem véletlenül népszerű a menekültek körében Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

6. Soroznak Szíriában

A lázadók ellen több fronton harcoló kormány tavaly év végén megkezdte a tartalékosok besorozását. A menekültek közül sokan származnak a kormányzat által ellenőrzött területekről, és ők azért indultak útnak, hogy megússzák a besorozást.

Ez egyébként minden olyan férfit érint, aki az elmúlt tíz évben töltötte le a katonai szolgálatot – gyakorlatilag tehát minden harminc évnél fiatalabbat.

Aszad kitart, besorozzák a tartalékosokat Forrás: MTI/EPA/Ariha Today

7. A szír kormány megkönnyítette az utazást

Ez ugyan ellentmondani látszik az előző pontnak, a jelek szerint azonban Bassár el-Aszad rezsimje semmit nem tesz annak érdekében, hogy megakadályozza a katonakorú fiatal férfiak távozását.

Éppen ellenkezőleg, az utóbbi hónapokban

a korábbinál sokkal könnyebben lehet útlevelet kapni

Szíriában és a szír nagykövetségeken is, a katonai behívót pedig 300 dollárral meg lehet „váltani”.

Aszad meg akarja tisztítani az országot az ellenfeleitől Forrás: AFP/Louai Beshara

Emiatt több szakértő is azt gyanítja, hogy Aszad szándékosan bátorítja a menekülni vágyókat azzal a hátsó szándékkal, hogy ezáltal

kipucolja az országból a potenciális ellenfeleket.

„A szemünk előtt kibontakozó humanitárius katasztrófa Aszad túlélési stratégiájának a következménye” – állítja Emile Hokayem, a londoni International Institute for Strategic Studies munkatársa.

Maga a szír elnök viszont az orosz sajtónak adott interjúban Európát és az Egyesült Államokat vádolta az exodusért.

Szerbia sem volt felkészülve a rohamra Fotó: Polyák Attila - Origo

8. Kimerültek a segélytartalékok

A menekülthullám elindulása előtt már négymillió szír menekült a harcok elől a szomszédos Törökországba, Jordániába és Libanonba, akik nyomorúságos körülmények között élnek, nem dolgozhatnak,

a gyerekek többsége nem jár iskolába.

Sokan ezekből a táborokból indultak el Európába, és éppen azért, mert taníttatni akarják a gyermekeiket.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága azonban nem kap elég támogatást a menekültek ellátására, a Világélelmezési Program pedig folyamatosan csökkenteni kényszerül az ellátmányukat: havi 13,5 dollár jut egy ember etetésére.