Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az orosz csapatok egész nyáron súlyos csapásokat mértek a kormányhadseregre Kelet-Ukrajnában, majd szeptember 1-jén elhallgattak a fegyverek.
Az optimisták már éppen kezdték hinni, hogy Vlagyimir Putyin meghátrált, amikor megérkeztek az első hírek arról, hogy orosz harci gépek szállnak a felkelők állásai felett, új orosz katonai bázist építenek a közel-keleti országban, és sorra érkeznek Latakia kikötőjébe a fegyverekkel megpakolt orosz hajók.
Kiderült, hogy Putyin nem visszavonult, csak új frontot nyitott, amivel ismét alaposan meglepte az amerikai kormányzatot – írta hosszú elemzésében Jackson Diehl, a Washington Post publicisztikai rovatának helyettes vezetője. Diehl szerint nem világos, mik Putyin tervei Szíriával. Egyesek úgy vélik, hogy
végső kétségbeesésében avatkozik be Bassár el-Aszad oldalán, mert ukrajnai politikája kudarcba fulladt.
Mások szerint viszont a katonai erőfitogtatással arra akarja kényszeríteni a Nyugatot, hogy elfogadja az Ukrajnával kapcsolatos moszkvai követeléseket – és egy másik fronton is győzelmet arasson.
John Kerry amerikai külügyminiszter májusban Szocsiban találkozott Putyinnal, hogy Iránról, Ukrajnáról és Szíriáról tárgyaljanak. A megbeszélés után kijelentette, hogy az ukrán és szír problémát a két ország együttműködésével lehet csak megoldani.
Létre is hoztak egy külön diplomáciai csatornát Moszkva és Washington között az ukrán kérdés koordinálására.
A cél: év végére lezárni a konfliktust.
Perry támogatja az úgynevezett Minszk2 megállapodást, amelyet februárban Németország és Franciaország hozott nagy sietve össze.
Diehl szerint a megállapodás „borzalmas” Ukrajna szempontjából, hiszen „túlságosan nagy hatalmat” ad a lázadó keleti országrésznek – gyakorlatilag vétójogot Putyinnak az ukrán kormányzati berendezkedés kialakításában.
Szíriát illetően Putyin célja ugyanilyen világos és veszedelmes:
megpróbál elgáncsolni minden olyan nyugati próbálkozást, amely Aszad elmozdítására irányul,
és igyekszik arra kényszeríteni az Egyesült Államokat és az általa vezetett nemzetközi koalíciót, hogy a szíriai elnököt szövetségesnek tekintsék az Iszlám Állam elleni háborúban.
A jelek szerint Putyin felvetette az ötletet Barack Obamának is júniusi telefonbeszélgetésük során, és az amerikai elnök arra a – Diehl szerint téves – következtetésre jutott, hogy orosz kollégája kész az együttműködésre.
Aztán hirtelen megjelentek az orosz csapatok
az Aszad-rezsim egyik megmaradt erősségében, Latakiában. Elemzők egy része állítja, hogy a szárazföldi és légi egységeket be is vetették a lázadók ellen.
Kerry tiltakozott – az ellenvetéseit pedig az oroszok lesöpörték az asztalról.
Diehl szerint nincs kizárva, hogy Putyin valóban kétségbeesésében improvizál vagy blöfföl. De az is elképzelhető, hogy arra számít, hogy az Obama-adminisztráció ugyanúgy reagál majd a szíriai beavatkozására, ahogyan az ukrajnaira: hosszas ellenkezés után végül nagyrészt elfogadja a követeléseit, és megpróbálja erre rávenni a szíriaiakat és arab szövetségeseit.
Egyelőre persze még nem érte el minden célját Ukrajnában, Aszadot pedig meglehetősen csekély esélye van megvédeni. Ám ha a terv része volt az is, hogy megmutassa: képes ugráltatni az Egyesült Államokat, akkor nagyon jó úton halad – hangsúlyozta a Washington Post szerkesztője.
Putyin egyébként egy békeegyezmény részeként már három éve felajánlotta, hogy Aszad lemond a hatalomról – ezt a titkot csak most árulta el a Nobel-békedíjas Martti Ahtisaari egykori finn elnök, aki részese volt a színfalak mögött zajló tárgyalásoknak.
A nyugatiak azonban nem kaptak az alkalmon – azóta pedig több tízezer ember halt meg a harcokban, és milliók kényszerültek elhagyni otthonukat.
A Guardian exkluzív információja szerint Ahtisaari 2013 februárjában tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának képviselőjével.
Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet ekkor állt elő egy hárompontos tervvel, amelynek része volt, hogy a szír kormányzat béketárgyalást kezd az ellenzékkel, Aszad számára pedig lehetővé teszik, hogy „elegánsan távozzon” a posztjáról.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország azonban annyira biztos volt a diktátor bukásában, hogy figyelmen kívül hagyták a javaslatot.
