Plakátkampány indult Malina Hedvigért

Nyitrán indult el a plakátkampány
Vágólapra másolva!
Plakátkampányt indított Szlovákiában a „Fontos vagy” mozgalom „Igazságot Hedvignek” címmel. Malina Hedvig ügyében a Nyitra megyei járási bíróság szeptember 28-ra tűzte ki az első tárgyalást a hamis tanúzás miatt emelt vád ügyében.  
Vágólapra másolva!

Plakátkampányt indított Szlovákiában a „Fontos vagy” mozgalom „Igazságot Hedvignek” címmel. A szervezők a Facebook-oldalukon azt írták, hogy Malina Hedviggel hónapokkal ezelőtt egyeztettek, szerettek volna egy országos reklámtáblakampányt indítani és a tárgyalás napjára szeptember 28-ra egy nagyszabású tüntetést összehívni.

Hedvig kérésére azonban lemondtak erről,

ezért csak egy kisebb, figyelemfelhívó kampányt indítottak Nyitra városában.

Nyitrán indult el a plakátkampány Forrás: Fontos vagy mozgalom/Facebook

58 oldalas vádirat

Malina Hedvig ügyében a Nyitra megyei járási bíróság

szeptember 28-ra tűzte ki az első tárgyalást a hamis tanúzás miatt emelt vád ügyében.

az Új Szó című felvidéki lapot

Nem fordították le magyarra

Erre a főügyészség utasította, miután a járási bíróság tavaly decemberben azzal az indoklással utasította el a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt emelt vádat, hogy sérült a vádlott védelemhez való joga.

Az ügyészség ugyanis nem fordíttatta le magyar nyelvre a vádiratot,

holott Hedvig erre magyar állampolgárként a büntető perrendtartás alapján jogosult. Önként ugyan lemondhatott volna a jogáról, viszont az ügy aktájában nyoma sincs annak, hogy az ügyész erről felvilágosította volna.

2006-ban verték meg ismeretlenek Malina Hedviget Forrás: MTI/Kov·Cs Attila

A kerületi bíróság februárban zárt tárgyaláson megszüntette a járási bíróság döntését, amellyel az elutasította a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt benyújtott vádindítványát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a járási bíróságnak nincs más választása, mint kitűzni a tárgyalást.

Győrbe költözött

Mint arról az Origo is beszámolt, még 2014 elején költözött Győrbe Malina Hedvig és családja. Malina Hedvig 2013 decemberében vette fel a magyar állampolgárságot, miután a szlovák hatóságok az ellene folytatott eljárás keretében több alkalommal is pszichiátriai kivizsgálásra idézték be, arra hivatkozva, hogy fel akarják deríteni, milyen elmeállapotban volt az őt ért támadás, illetve az azt követő kihallgatások idején.

Ezeket a vizsgálatokat érdemben egyszer sem sikerült lefolytatni.

„Igazságot Hedvignek” – hirdetik a plakátok Forrás: Fontos vagy mozgalom/Facebook

Két férfi verte meg Malinát

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor

23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte,

vallomása szerint azért, mert az utcán magyarul beszélt. Az ügy vizsgálatát még az év szeptemberében lezárta a rendőrség, arra a következtetésre jutva, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt a nő vallotta.

2007 májusában Malina Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával eljárást indított a szlovák főügyészség. Ennek az ügynek a vizsgálatát az ügyészség közel hét év után, 2014 januárjában zárta le azzal, hogy az ügyben várhatóan vádemelési eljárást kezdeményez majd.