Jegesmedvék közé költöztetnék a menekülteket

kihalófélben lévő állatok, jegesmedve
Vágólapra másolva!
Norvég politikusok sarkvidéki otthont ajánlanak Közel-Keletről menekülőknek. Ezeken a területeken azonban több a jegesmedve, mint az ember.
Vágólapra másolva!

A norvég Zöld Párt Svalbardot, egy Jeges-tengeri, norvég fennhatóság alatt álló szigetcsoportot ajánlotta alternatív otthonként a menekülteknek. A párt vezetője, Espen Klungseth Rotevatn szerint a térségben befogadó központot is létrehozhatnának, és ez jó hatással lenne a foglalkoztatottságra is, a helyi szénbánya ugyanis elbocsátásokat tervez - írja a Huffingtonpost.

Már korábban is felmerült az ötlet, de csak viccből Forrás: AFP

Svalbard a világ egyik legészakibb települése, ahol majdnem minden lakosra jut egy jegesmedve is. A településen ugyanis 2600-an élnek, míg a közeli területeken 3000 jegesmedve található. A párt arra kérte Svalbard kormányzóját, hogy dolgozza ki az ötlet legális megvalósítását.

A bevándorlás ellenes Norvég Néppárt már korábban felvetette ezt az ötletet, bár rögtön hozzátették: nem gondolták komolyan.