A pápa elleni merényletre készült egy tizenéves

Vágólapra másolva!
Letartóztatott egy 15 éves fiatalt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, mert a gyanú szerint arra készült, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet által "ihletett" merényletet hajtson végre a hamarosan Philadelphiába látogató Ferenc pápa ellen - közölte kedden híroldalán a Fox News televízió.
Vágólapra másolva!

A gyanúsítottat még augusztusban vették őrizetbe. Az FBI és a belbiztonsági minisztérium egy múlt hónap közepén kiadott közleménye szerint a tizenéves úgy tervezte, hogy "egy külföldi méltóság ellen hajt végre merényletet egy nagy horderejű eseményen", és az akcióban több támadó vesz majd részt, lőfegyvereket és robbanóanyagokat bevetve.

A kiskorú a közösségi média segítségével radikalizálódott.

Vádat emeltek ellene

Az ABC és a Fox News csatornával amerikai terrorelhárítási források hétfőn közölték, hogy a terv – ami inkább csak elképzelés, mintsem közvetlen fenyegetés volt – a katolikus egyházfő ellen irányult. A letartóztatott fiatal robbanóanyagokra vonatkozó instrukciókat gyűjtött össze, és azokat a közösségi média segítségével terjesztette. Terrorszervezet és terrorista tevékenység anyagi támogatásának kísérlete miatt emeltek vádat ellene.

Esetét az FBI és a belbiztonsági minisztérium közleménye az Iszlám Állam általi sikeres online toborzás példájaként említette meg.

A pápa a hónap végén a Családok VIII. Világtalálkozóján vesz majd részt Philadelphiában, ennek keretében a tervek szerint kétmillió ember részvételével szabadtéri misét is bemutatnak. Előtte a Fehér Házban fogadja majd őt Barack Obama elnök, és Ferenc pápa beszédet mond az ENSZ New York-i székházában is.