A szlovének többsége segítene a menekülteken

Vágólapra másolva!
A szlovének többsége segítene a menekülteken, de csak 15 százalékuk engedne az országba ezernél több migránst.
Vágólapra másolva!

Szlovénia lakosságának túlnyomó többsége híve az Európai Unióba érkező migránsok segítésének, ám csupán 15 százaléka támogatná, hogy országa ezernél több bevándorlót fogadjon be - ezt mutatja egy véleményfelmérés, amely még augusztus 31. és szeptember 3. között készült, és amelynek eredményét hétfőn ismertette a Slovenske Novice hírportál.

A 2 milliós lélekszámú és 20 ezer négyzetkilométer területű ország állampolgárainak 62 százaléka mondta azt a kérdezőknek, hogy

Szlovéniának kötelessége segítenie a menekülteken, 30 százalék szerint viszont nem.

Nyolc százalék a határozatlanok hányada.

A megkérdezettek 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy személy szerint segítene a menekülteken, valamivel kevesebb, mint 20 százalék viszont nemmel felelt. Ami a befogadottak számát illeti, a szlovének 20 százaléka csak százat látna szívesen, 40 százalék több százat is, míg mindössze 15 százalék kész "elmenni" ezer fölé.

A felmérés eredményei 600 ember megkérdezésén alapulnak, a közvélemény-kutatást a Delo Stik nevű újság végezte.

A személyes segítségnyújtás mikéntjét is firtatták a kérdezők. Ennek eredménye: a lakosság 75 százaléka ruhával, cipővel, 15 százalék pénzzel támogatná a rászoruló bevándorlókat, és csak 3 százalék fogadna otthonába migránst.

A bevándorlók befogadására a szlovén társadalmon belül az idősebb korosztály, a városlakók és az iskolázottabbak mutatnak nagyobb hajlandóságot.