Moszkva hallgat a szíriai szerepvállalás növeléséről

MIDDLE EAST POSTER EFFIGY HORIZONTAL DAILY LIFE PASSER-BY
A Syrian woman walks past a placard bearing a portrait of President Bashar al-Assad in the city of Damascus on March 4, 2015. AFP PHOTO / LOUAI BESHARA
Vágólapra másolva!
Moszkva nem kommentálja a Szíriában lévő orosz katonai jelenlét növekedéséről szóló lapértesüléseket, de nem rejti véka alá azt, hogy együttműködik a szíriai rezsimmel - közölte hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn.
Vágólapra másolva!

Oroszország fenntartja a kapcsolatot és együttműködik Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával - mondta Peszkov. Arra a kérdésre, hogy valóban nőtt-e az orosz katonai jelenlét a háború sújtotta közel-keleti országban, az elnöki szóvivő azt mondta, hogy nem rendelkezik ilyen információkkal.

Hangsúlyozta, többet ő sem tud elmondani, mint amit a múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnök közölt, miszerint korai még beszélni Oroszország részvételéről az Iszlám Állam elleni hadműveletben, hiszen Moszkva már így is elegendő segítséget nyújt Szíriának haditechnikai eszközökkel, fegyverekkel és katonák kiképzésével is.

Szíriai nő sétál el Aszad portréja előtt Forrás: AFP/Louai Beshara

A szíriai helyzetről Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és amerikai kollégája, John Kerry telefonon tárgyalt. Hírforrások szerint Kerry aggodalmát fejezte ki, mert szerinte a szíriai konfliktus csak még jobban elmérgesedik, ha az orosz katonai jelenlétről szóló sajtóértesülések igaznak bizonyulnak.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Lavrov elmondta amerikai kollégájának, Moszkva sohasem titkolta, hogy haditechnikai eszközöket szállít a szíriai rezsimnek a terrorizmus elleni harchoz.

A közelmúltban több nyugati lapban is azt írta, hogy orosz katonák harcolnak Szíriában. Több olyan kép és felvétel látott napvilágot, amelyeken feltételezések szerint Szíriában orosz haditechnikai eszközök láthatóak harc közben. Más fotókon orosz katonák voltak, de nem tisztázott, hogy a képek Szíriában készültek-e.