Hollande: Kudarc is lehet a klímakonferencia

Vágólapra másolva!
Francois Hollande francia államfő a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferencia "kudarcának veszélyeire" figyelmeztetett hétfőn. Annak a reményének adott hangot, hogy a múlt heti sikertelen előkészítő tárgyalásokat követően a világ megteszi a szükséges pénzügyi felajánlásokat.
Vágólapra másolva!

"Megvannak a kudarc kockázatai. Nem lesz megállapodás, ha egyes országok, a feltörekvő államok, a déli országok, elutasítják a határozott kötelezettségvállalást pénzügyi szinten" - hívta fel a figyelmet hétfőn Hollande a hivatalában tartott sajtótájékoztatón.

100 milliárd dollárt adtak össze

Hollande emlékeztetett arra, hogy a fejlett országok 2009-ben Koppenhágában évi 100 milliárd dollárnyi támogatást ajánlottak fel 2020-ig a szegény országoknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és azért, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását visszaszorítsák. A világ országai decemberben az ENSZ párizsi klímakonferenciáján próbálnak meg egyezségre jutni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről az addig beérkező nemzeti felajánlások alapján.

Tudósok szerint egy 2 Celsius-fok fölötti felmelegedésnek már visszafordíthatatlan következményei lennének.

Csak három hónap maradt

A Climate Action Tracker (CAT) kutatószervezet múlt héten azt közölte, hogy az eddigi nemzeti felajánlások alapján nem valósítható meg az a cél, hogy 2030-ig 2 Celsius-fokon belül maradjon a hőmérséklet-emelkedés az iparosodás előtti időkhöz viszonyítva. "Kevesebb mint három hónapunk maradt. Franciaország, miután a vendéglátó ország lesz, és miután elkötelezett a kérdésben, rá fog kapcsolni. Elmozdulásra van szükség, és megint nekünk kell a világot rábírnunk" - mondta Hollande.