Kitiltanák Orbánt a svájci szociáldemokraták

Orbán Viktor
Brüsszel, 2015. szeptember 3. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart Brüsszelben, az Európai Tanács épületében 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely
Vágólapra másolva!
A svájci kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Svájci Szociáldemokrata Pártnak az elnöke kérte egy vasárnap megjelent interjúban, hogy az alpesi ország fagyassza be Magyarország pénzügyi támogatását az ottani emberi jogi helyzet és a menekültbotrány miatt. 
Vágólapra másolva!

Christian Levrat ezenkívül azt javasolja a svájci hatóságoknak, hogy tiltsák meg Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Svájcba való belépést. A pártelnök a SonntagsBlick című, német nyelvű vasárnapi lapnak adott interjújában beszélt erről.

Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart Brüsszelben, az Európai Tanács épületében 2015. szeptember 3-án Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Megfosztaná az országot a támogatástól

Svájc az Európai Unióval kötött kétoldalú megállapodásai keretében mintegy 1,2 milliárd euróval (370 milliárd forinttal) támogat tucatnyi olyan országot - köztük Magyarországot -, amely 2004-ben, vagy az után csatlakozott az EU-hoz.

"Amíg Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem tiszteli az emberi jogokat, Svájcnak vissza kellene tartania a Magyarország javára történő kifizetéseit" - jelentette ki Christian Levrat.

Magyarország támogatása helyett további pénzbeni támogatást kellene adni azoknak a szervezeteknek, amelyek igyekeznek biztonságossá tenni a menekültek európai vándorlási útvonalait - mondta.

Svájc befogadóképességét növelné

"A balkáni útvonalon kialakult káoszhoz nagy részben Magyarország járul hozzá" - jelentette ki a pártelnök, és hozzátette, hogy Svájcnak Budapestre nem lenne szabad többé visszaküldenie menedékkérőket.

"Ki kell nyitnunk a határokat, és növelni Svájc befogadóképességét. Svájc mindig nagylelkű volt az ilyen helyzetekben" - jelentette ki a Svájci Szociáldemokrata Párt elnöke.