Felborult egy halászhajó Dél-Korea partjainál

Vágólapra másolva!
Az egyik túlélő szerint a nagy hullámok a miatt borult fel a hajó, 22-en lehettek a fedélzeten.
Vágólapra másolva!

Felborult vasárnap egy dél-koreai halászhajó Csedzsu-sziget közelében; nyolc ember holttestét kiemelték a vízből, hármat élve kimentettek, de többen eltűntek - közölte a parti őrség.

A hajózó személyzet listája szerint 22-en voltak a fedélzeten, de a valódi létszám bizonytalan, mert a legénység egyik kimentett tagja nem szerepelt az iraton, míg négyen nem is indultak el a kikötőből.

Az egyik túlélő szerint a nagy hullámok miatt a hajó az egyik pillanatról a másikra felborult.

A hajótöröttek a felborult járműre felkapaszkodva több mint tíz órán át vártak a megmentésükre. Többen is voltak, de őket elsodorták a hullámok - mondta el az egyik túlélő.

Az eltűntek felkutatására több tucat hajó indult el. A sajtó értesülései szerint mintegy tízen lehetnek.