Száz menekülttel borult fel egy maláj hajó

Vágólapra másolva!
A helyi média szerint illegális bevándorlók voltak annak a hajónak fedélzetén, amely felborult a Malajzia és Indonézia között húzódó Malaka-szorosban.
Vágólapra másolva!

Legalább száz utassal a fedélzetén felborult egy hajó Malajzia nyugati partjainál, a forgalmas Malaka-szoros közelében - közölték a malajziai tengerészeti hatóságok csütörtökön.

Egyelőre nem tudják, van-e áldozata a balesetnek. Helyi idő szerint csütörtök reggel egy mentőalakulatot küldtek a helyszínre.

A malajziai média azt közölte, hogy

a hajón illegális bevándorlók tartózkodtak.

A hatóságok azonban ezt nem erősítették meg.

A Reuters úgy tudja, a balesetben 14-en haltak meg, ebből 13 áldozat nő volt. A helyi halászok eddig 13 embert mentettek ki.