Határzár épül Oroszországban

Kerítés az ukrán-orosz határon
Vágólapra másolva!
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat rosztovi igazgatóságának megrendelésére szögesdrót-kerítés építésébe kezdtek a mai hivatalos orosz–ukrán határon. A dél-oroszországi megye és a szakadár ukrajnai köztársaság között létesítendő műszaki határzár létesítésére 10 millió rubelt (közel 43 millió forintot) különítettek el a költségvetésből.
Vágólapra másolva!

Az orosz Lenta.ru hírportál információi szerint a kerítés első, három kilométeres szakaszának még az idei év végéig el kell készülnie. Az orosz hatóságok már tavasszal jelezték szándékukat a határzár kiépítésére, ha másképpen nem sikerül visszaszorítani a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus térségéből Oroszországba irányuló fegyvercsempészetet.

Kerítés az ukrán–orosz határon Forrás: ZN/Andrew Kravchenko MARK/Andrew Kravchenko

Ezzel párhuzamosan Ukrajna is építi a saját határzárát a két ország határán. Az Európai Árok elnevezésű projekt keretében az orosz határ mentén eddig 180 kilométernyi tankcsapdaárkot, 546 kilométer egyéb megerősített akadályzónát, 39 kilométer szögesdrót-kerítést, 175 bunkert, 897 lövészárkot és hat új megfigyelőtornyot létesített az ukrán fél. A két ország szárazföldi határának hossza 2 ezer kilométer – emlékeztet az orosz hírportál.