Halálos áldozatai vannak a franciaországi viharnak

Vágólapra másolva!
Heves viharok két ember halálát okozták hétfő este Délnyugat-Franciaországban: egy 29 éves nő a gépkocsijában vesztette életét, amikor egy leszakadó ág ráesett a járműre, egy parkolóban pedig villámcsapástól halt meg egy teherautó-sofőr – közölte a francia belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A hirtelen érkezett viharokban ketten súlyosan megsérültek, tízen könnyebb sérüléseket szenvedtek, köztük egy tűzoltó. A vihar jelentős károkat okozott.

"Leszakadt ágak, megrongálódott háztetők, 50 ezer háztartás áram nélkül, megközelíthetetlen útvonalak, beázott házak, jelentős gondok a mobiltelefon-hálózat szolgáltatásával"

- olvasható Tarn-et-Garonne megye közleményében.
Brigitte Bareges, Montauban város polgármestere trópusi viharhoz hasonlította az esti esőzést.
"Még soha nem láttam a várost ilyen természeti csapást átélni. Százéves hatalmas platánok ágai fekszenek keresztben az utakon" - mondta a városvezető.

Vonatok akadtak a síneken

A Párizst Toulouse-zal összekötő A20-as autópályán egy teherautó felborult, Villedieu-nél és Montbartier-nál pedig két vonat akadt el a síneken, ezért ezeken a szakaszokon buszokkal szállítja az utasokat a vasúttársaság.

Este 11 óra körül mintegy kétszáz helyre riasztották a tűzoltókat.Az iskolabuszok kedden nem indultak el a megyében, ezért a tanévkezdést szerdára halasztották.

A jelentések szerint a szomszédos Lot, Gers és Auch megyében is jelentős károkat okozott a vihar, helyenként óránként 100 kilométeres sebességű szélt mértek. A viharokat mindenhol rövid, de heves esőzések követték, helyenként jégeső is volt.