Megérkeztek a menekültekkel teli vonatok

Menekültek a Keleti pályaudvaron, sokan megvásárolt vontajegyekkel Berlin felé. Magyarország hivatalosan nem engedi őket tovább arra a nemzetközi egyezményre hivatkozva, ami tiltja a schengeni határokon belüli szabad mozgást érvényes vízum hiányában Menek
Menekültek a Keleti pályaudvaron, sokan megvásárolt vontajegyekkel Berlin felé. Magyarország hivatalosan nem engedi őket tovább arra a nemzetközi egyezményre hivatkozva, ami tiltja a schengeni határokon belüli szabad mozgást érvényes vízum hiányában
Vágólapra másolva!
Délután Bécsbe és Münchenbe is megérkeztek a menekülteket szállító vonatok. A Keletiből induló szerelvényeket azért állították meg Hegyeshalomnál, mert túlságosan sokan voltak rajtuk. Bécsben húszezren tüntettek a menekültek mellett.
Vágólapra másolva!

Az osztrák rendőrség becslése szerint több száz menekült érkezett meg a bécsi pályaudvarra hétfőn délután a Budapestről érkező vonatokkal.

A bécsi Westbahnhof vonatállomáson három vágányt is szabaddá tettek a Magyarországról érkező vonatok számára. A szerelvények korábban órákon át várakoztak az osztrák-magyar határon, mire továbbengedték. Az emberek fáradtan szálltak le a vonatról, a kivonult rendőrök nem ellenőrizték őket - közölték osztrák hírforrások.

A rendőrség közlése szerint azokat, akik Ausztriában kérvényezik a menekülteljárást, a hatóságok látják el információval.

Azonban azokat a menekülteket, akik érvényes schengeni vízum nélkül akarnak továbbutazni, várhatóan visszaküldik Magyarországra.

A menekültek mellett tüntettek

Eközben néhány tüntető jelent meg a bécsi Westbahnhof pályaudvar körül, akik az Ausztriában uralkodó menekülthelyzet ellen tiltakoztak.

A tüntetők No border, no nation (Nemet mondunk a határra, Nemet mondunk a nemzetre) rigmust skandálták, és Refugees Welcome (Üdvözlet a menekülteknek) feliratú táblákat tartottak a magasba.

A demonstrálók a Christian Broda tértől Marihilfer Strassén meneteltek egészen a múzeumi negyedig, majd meghosszabbítva az eredetileg tervezett útvonalat, az osztrák parlament elé vonultak, ezért a rendőrség lezárta a belvárosi Ringstrassét, ahol a békés tüntetés jelenleg is tart.

A hatóságok közlése szerint a demonstráció kezdetén háromezren gyülekeztek,

nyolc óra után már mintegy húszezren voltak.

A rendőrség közlése szerint a menetet száz rendőr kísérte, további 350 az épületek védelmét látta el.

Hét órakor megszólaltak Ausztriában a templomharangok, így emlékezve a csütörtökön az osztrák autópályán egy furgonban holtan talált 71 migránsra. A Stephansdomban Bécs érseke, Christoph Schönborn misét mutatott be az áldozatokra emlékezve, a szertartáson az osztrák kormánytagok csaknem teljes létszámban jelen voltak.

A Keleti pályaudvarról indultak Fotó: Szabó Gábor - Origo

A müncheni főpályaudvarra is megérkezett hétfő este egy Magyarországról indult menedékkérőket szállító vonat - jelentette a BR bajor közszolgálati médiatársaság. A beszámoló szerint egyelőre nem ismert, hogy hányan utaztak a Budapest-München útvonalon közlekedő Railjet 64-es járattal.

A vonatot megállították a bajor osztrák határnál fekvő Rosenheimnél, ahol a német szövetségi rendőrség ellenőrzést tartott.

A szövetségi rendőrség egy szóvivője a BR-nek azt mondta, hogy a munkatársak túlterheltsége miatt csak félig vizsgálták át a vonatot. Ennek során

190, engedély nélkül utazó embert szállítottak le,

hogy regisztrálják, majd még hétfő este, vagy kedden a müncheni tartományi központi befogadóállomásra szállítsák őket.

Délután érkezett volna

A Keletiből 11.20-kor induló Railjet 64 a menetrend szerint 13.48-ra ért volna Bécsbe, ám a menekültekkel dugig tele vonat sokáig Hegyeshalomnál vesztegelt, a Vienna.at szerint a vasúttársaság arra kérte a magyar rendőröket, hogy szállítsanak le pár embert róla.

Menekültek a Keleti pályaudvaron, sokan megvásárolt vonatjegyekkel Berlin felé Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az Origo információi szerint azért nem engedték be a vonatot Ausztriába, mivel túlságosan sokan voltak rajta. Az ÖBB mentesítő járatokat indít.

Menekülttáborokba kerülhetnek

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szóvivője délután közölte, hogy megállították az osztrák-magyar határon a Budapestről Bécsbe tartó, menekültekkel teli vonatot, amelyen csaknem háromszáz menekült utazott.

Az ÖBB a szerelvény túlzsúfoltságára hivatkozva a magyar rendőrség segítségét kérte.

Reggel és délelőtt teljesen beállt az M1-es autópálya Lébénynél Forrás: Facebook

Szijjártó a kvóták ellen

Nem helyes az a politika, amely az EU-ba beáramló menekülteknek a tagországok közötti, kvóták szerinti elosztására összpontosít, ehelyett

az unión kívül kell törekedni a drámai helyzetet előidéző modern kori népvándorlás megfékezésére

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a nap folyamán Brüsszelben egyebek közt a migrációs témáról folytatott megbeszéléseket.

Szijjártó Péter továbbra is ellenzi a menekültkvótákat Forrás: MTI/Kkm/Burger Zsolt

Szijjártó Didier Reynders belga külügyminiszterrel tárgyalt, ez előtt pedig Violeta Bulc közlekedésügyi EU-biztossal, illetve belga üzletemberekkel volt találkozója. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország azokat a schengeni előírásokat érvényesíti, amelyek értelmében az övezet külső határait meg kell védeni.

Beszüntették a tevékenységüket

Augusztus 31-ével felfüggesztette működését a kiskunhalasi MigSzol, közölték Facebook-oldalukon: „Ezt a munkát ezzel a létszámmal és ilyen körülmények között folytatni nem tudjuk, nem bírjuk.” A helyi önkéntesek a vasútállomáson segítették a menekülteket,

azért függesztik fel tevékenységüket, mert elkészült a gyoda,

nem jutottak raktárhelyiséghez, és új segítők sem csatlakoztak hozzájuk.

Kétszáz menekültet fogtak el

Mint arról korábban beszámoltunk, az osztrák oldalon újrakezdték az ellenőrzést délután, Magyarországon ismét feltorlódott a kocsisor egy időre.

Ausztria után Bajorországban is ellenőrzéseket rendeltek el az autópályák határ közeli szakaszain.

Az osztrák intézkedések miatt eddig kétszáz menekültet és öt embercsempészt fogtak el.

Az intézkedés miatt az M1-es autópályán 30 kilométeres torlódás alakult ki. A máltai szeretetszolgálat újabb vízosztó pontot állított föl az M1-esen, ahol a körülményekhez képest nyugodt a hangulat. Azt egyelőre nem tudni, meddig tartanak az ellenőrzések, amelyeket határozatlan időre hirdettek meg az osztrákok.

Balhé a railjeten

Az Origónak egy korábban a médiában dolgozó férfi még a hétvégén küldött levelet, amelyben azt írta, hogy pénteken a magyar rendőrök gázsprét használtak a Budapestről 13.10 perckor induló railjeten a határ előtt. Úgy fogalmazott: a rendőrök az után fújták be az amúgy nyithatatlan ablakú vagont, hogy egy migránssal szóváltásba keveredtek.

Az egyik rendőr is kapott rendesen a kollegája spréjéből.

Úgy tűnt, hogy a menekült férfi nem akart leszállni a vonatról, pontosabban azt kiabálta, a csomagja még a fülkében maradt.

Az Origo kereste a magyar rendőrséget, de ők nem tudtak az esetről. Az osztrák vasúttársaság az ottani belügyminisztériumhoz küldött bennünket, ők pedig a tartományi rendőrökhöz irányítottak. Végül visszakerültünk az osztrák belügyhöz azzal a válasszal, hogy a magyar rendőröket kérdezzük. A kör itt bezárult.

Annyi biztos, hogy a vonaton Bécsújhely magasságában, hangosbemondón keresztül a magyarokat tették felelőssé a késésért.