A britek kétharmada az EU-ban maradna

David Cameron
Vágólapra másolva!
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a britek kétharmada azt szeretné, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna.
Vágólapra másolva!

Ha most tartanák a konzervatív párti brit kormány által 2017 végéig tervezett népszavazást a brit EU-tagságról, a választók 66 százaléka voksolna a bennmaradásra, és csak 22 százalék adná szavazatát Nagy-Britannia kilépésére az EU-ból - derült ki az Evening Standard napilapban közölt felmérésből.

A britek többsége egyelőre nem csomagolna, és nem hagyná ott az Európai Uniót Forrás: AP / The Telegraph

A 12 százaléknyi bizonytalan szavazó kiszűrésével 75:25 a további brit EU-tagságot, illetve a kilépést támogatók arányának megoszlása.

A konzervatívok 63 százaléka is Nagy-Britannia EU-tagságát pártolja, míg a munkáspártiak között az arány 76 százalékos.

25 éve nem volt ennyi EU-párti

A kutatást végző cég szerint a brit EU-tagság hazai támogatottsága csaknem negyedszázada nem volt olyan magas, mint most. Jelezték, hogy 2011-ben, az euróövezeti válság fellángolásának idején a kilépést pártolók voltak többségben, így egy esetleges újabb válság ismét fordíthat a közhangulaton.

Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök - lesznek még vitáik Forrás: AFP/Michaela Rehle

David Cameron brit miniszterelnök javaslatára Nagy-Britanniában akár a jövő év végén népszavazást tarthatnak az EU-tagságról. Addig London újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. Ezek közül fontos pont a munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása.