Ezer uniós állampolgárt keresnek a földrengés után

Katmandu, 2015. április 30.
Pemba Tamang tizenéves fiút viszik hordágyon, miután nepáli rendőrök és amerikai mentők élve emelték ki a romok alól Katmanduban 2015. április 30-án, öt nappal a nepáli fővárost és környékét ért földrengés után. (MTI/AP/Nirandz
Katmandu, 2015. április 30. Pemba Tamang tizenéves fiút viszik hordágyon, miután nepáli rendőrök és amerikai mentők élve emelték ki a romok alól Katmanduban 2015. április 30-án, öt nappal a nepáli fővárost és környékét ért földrengés után. (MTI/AP/Nirandzsan Sresztha)
Vágólapra másolva!
Az európai uniós tagországok ezer állampolgárát még keresik a múlt szombati földrengés sújtotta Nepálban - közölte Rensje Teerink, a katmandui EU-delegáció vezetője pénteken.
Vágólapra másolva!

Újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy elsősorban turistákról van szó. Egy részük korábban a Katmandutól északra fekvő Langtang térségében tartózkodott, amelyet a földrengés után lavina és földcsuszamlás sújtott. Másik részük Lukla körzetében volt, ahonnan a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre Nepálból feljutni szándékozó hegymászók indulnak.

Teerink elmondta azt is, hogy az eddig megerősített információk szerint 12 európai halt meg a katasztrófában, amelynek összesen több mint 6200 halálos áldozata volt.

A tizenéves fiút nepáli rendőrök és amerikai mentők élve emelték ki a romok alól Forrás: MTI/AP/Nirandzsan Sresztha