Börtönből kéri fegyverletételre harcosait egy kurd vezető

Vágólapra másolva!
Abdullah Öcalan bebörtönzött kurd lázadóvezér arra kérte fegyvereseit, hogy a török állammal folytatott béketárgyalások keretében tegyék le a fegyvert - közölte az ankarai parlament legjelentősebb kurd pártjának egyik képviselője egy szombati tévés nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Öcalan arra kérte az általa vezetett Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), hogy tavasszal rendezzen egy rendkívüli kongresszust, amelyen meghoznák a "történelmi jelentőségű döntést" a fegyveres harc befejezéséről. A PKK Észak-Irakban élő parancsnokai egyelőre nem reagáltak, de általában engedelmeskednek a pártvezetőnek, akit terrorizmus vádjával 1999-ben börtönöztek be életfogytig.

Ankara és a kurd lázadók 2012-ben kezdtek el tárgyalni. Öcalan 2013-ban tűzszünetet hirdetett, és arra utasította a PKK-t, hogy vonuljanak vissza észak-iraki bázisaikra. A kurdok azonban néhány hónap eltelte után megálltak a visszavonulásban, mert azzal vádolták a török vezetést, hogy lépéseikért cserébe nem tesz semmit. A tűzszünet gyakorlatilag tart, noha szórványosan vannak összecsapások.

Jelentős lépés

"Az időnként megszakadó párbeszéd most egy kritikus időszakba jutott" - mondta Sirri Sureyya Onder, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) egyik képviselője, aki egy küldöttség tagjaként a héten meglátogathatta Öcalant a börtönben. "A kongresszus megrendezésére szóló felhívás annak deklarálása, hogy a fegyveres harcot váltsa fel a demokratikus politizálás" - idézte Onder a PKK vezetőjét. A képviselő azután nyilatkozott, hogy találkozott Yalcin Akdogan török miniszterelnök-helyettessel, aki szintén jelentős lépésnek minősítette Öcalan felhívását.

Új török alkotmány

Az Öcalannak tulajdonított felhívásban szerepel tíz olyan intézkedés, amelynek meghozatalához a kurdok ragaszkodnak a béke érdekében. Ezek között található egy új török alkotmány megírása is.
Ez volt az első eset, hogy Abdullah Öcalan egy üzenetét egyenes adásban felolvasták a török tévében, ráadásul a kormány képviselőinek jelenlétében. A kurd lázadók harca 1984-ben kezdődött, és több mint 40 ezer ember halálát okozta, főleg kurdokét.