Hamisítványnak tűnik a koptok lefejezéséről készített videó

ISIS
21 egyiptomi kopt keresztényt ölt meg az ISIS
Vágólapra másolva!
Szakértők szerint nem a tengerparton végezte ki az Iszlám Állam egyiptomi keresztény foglyait, ahogyan az a nyilvánosságra hozott videó alapján tűnik. Speciális effekteket is használtak a dzsihádisták, hogy fokozzák a hatást.
Vágólapra másolva!

Abban a szakértők is egyetértenek, hogy a dzsihádisták valóban lefejezték a 21 kopt túszt, csak a felvétel egyes részei ébresztettek bennük gyanakvást.

Kétségesnek tartják, hogy minden túszt a tengerparton végeztek ki és azt is, hogy azonos időben halt-e meg mindegyikük.

Szakértők szerint a háttér később kerütl a felvételre Forrás: ISIS propaganda video

Hollywoodi technika

Úgy vélik, hogy egyes jelenetek úgynevezett „green screen” technikával készültek; ennek a lényege, hogy két képet egymásra vetítenek úgy, hogy az egyik színt, vagy színtartományt átlátszóvá teszik, vagy eltüntetik, hogy egy új kép jöjjön létre.

A hollywoodi kasszasikereknél rendszeresen használják ezt a technikát. A szakértők szerint a tengerpartot háttérként később tették a filmhez – írta a brit Daily Mail.

Bakik is becsúsztak

Veryan Khan, a floridai terrorista-szakértő a Fox Newsnak elmondta, hogy több technikai baki is bizonyítja a felvétel manipulálását.

Az egyik maszkos gyilkos például több mint 210 centi magasnak tűnik – jó két fejjel magasodik a rabok fölé. Emellett a felvételen beszélő dzsihádista egyes jelenetekben nagyobbnak látszik, mint a tenger, a feje pedig teljesen aránytalan a testéhez képest.

Mary Lambert filmrendező azt a jelenetet emelte ki, amikor a vértől pirossá válik a tenger – szerinte ez „egyértelműen speciális effekt”.