Az értéke tízszereséért kelt el Warren Buffett Cadillacje

Vágólapra másolva!
Warren Buffett tudja, hogyan kell mindenből pénzt csinálni: 2006-os Cadillacje 122500 dollárért kelt el egy árverésen – becsült értékének a tízszereséért. A pénzt ezúttal is jótékonyságra fordítja.
Vágólapra másolva!

Buffett az interneten árverezte el az autót, és előre bejelentette azt is, hogy az érte kapott pénzt egyik kedvenc jótékonysági szervezetének, az omahai Girls Inc.-nek utalja majd át. A szervezetet 1945-ben alapították, és az a célja, hogy felkészítse a lányokat változó társadalmi szerepük betöltésére.

A 12 ezer dollárt érő autót végül 122500 dollárnál ütötték le. Az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint a vevő nevét nem hozták nyilvánosságra.

A világ két legtöbbet jótékonykodó gazdag embere, Bill Gates és Warren Buffett az évente megrendezett Allen & Co. konferencián Sun Valley-ben Forrás: AFP/Getty Images/Djansezian Kevork

Nem futott sokat

A bézs színű szedán mindössze 32700 kilométert futott, és értékének növelése érdekében Buffett dedikálta a műszerfalat. Ráadásul a kulcsokat is személyesen adja majd át az új tulajdonosnak, ha hajlandó emiatt elutazni Omahába.

Buffett ugyanennek a jótékonysági szervezetnek utalta át azt a 70 ezer dollárt, amelyet 2006-ban 2001-es Lincolnjáért kapott, valamint azt a kétszáz ezret is, amelyért 1999-ben elárverezte húszéves pénztárcáját – benne egy befektetési tippel.