A Sziriza győzelme óta sír a Krisztus-ikon

Könnyező görög Krisztus player ikon
Könnyező Krisztus
Vágólapra másolva!
A legmagasabb hatalmakat is elkeseríthette a radikális baloldali Sziriza párt győzelme a január 25-ei görögországi választásokon: a helyi papok beszámolója szerint azóta is egyfolytában sír a keresztre feszített Jézust ábrázoló ikon.
Vágólapra másolva!

Tömegek áramlanak a korinthoszi Aszprokambosz Szent Miklósról elnevezett templomába, hogy a saját szemükkel lássák a zokogó Megváltót.

A festményen átlátszó, olajos, ragacsos, szagtalan folyadék csorog, amelyet a helyi papok ígérete szerint hamarosan szakértőkkel vizsgáltatnak majd meg, számolt be az olasz La Repubblicára hivatkozva a brit Daily Mail, amely a honlapján fotókat és videót is közölt a „csodáról”.

A könnyező Krisztus. A képre kattintva megnézheti a videót Forrás: YouTube

Sziriza-csoda és ateista kormányfő

Dionüszosz Mantalosz korinthoszi érsek elmondta, hogy értesíteni fogja az esetről a görög Szent Szinódust, de figyelmeztetett, hogy a szakértői vizsgálat lezárulta előtt nem vonnak le a dologból semmiféle következtetést.

A jelenséget sokan már „Sziriza-csodának” nevezik. A zokogó ikon egyébként mintegy százéves lehet.

Alexisz Ciprasz új görög kormányfő – ateista lévén – megszegte az eddig hagyományt, és a választási győzelem után nem a görög ortodox egyház vezetője előtt tette le a hivatali esküt.

Alexisz Ciprasz ateista, nem a görög egyházfő előtt tette le a hivatali esküt Forrás: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu

Mindennapos, de legalább vicces

Jannisz Babuliasz görög oknyomozó újságíró az esettel kapcsolatban elmondta az amerikai Newsweek hetilapnak, hogy a zokogó ikon városi legenda, ami rendszeresen felbukkan Görögországban.

„Ilyen sztorik állandóan nyilvánosságra kerülnek, de ez a mostani legalább vicces” – fogalmazott.

Ő egyébként úgy véli, hogy környezeti okokból kezdhetett el folyóssá válni a festék az ikonon.