Vágólapra másolva!
Az ukrán hatóságok egy év elteltével sem vontak felelősségre senkit a vérengzésbe fulladt kijevi tüntetések miatt. Az Amnesty International a tiltakozás első évfordulóján hozta nyilvánosságra a jelentését, amely részletezi a biztonságiak által jogtalanul alkalmazott erőszak kivizsgálásának sikertelenségét és a hatóságok mulasztását, hogy igazságot szolgáltassanak az áldozatok számára. 
Vágólapra másolva!

2013 novemberében békés tüntetés kezdődött Kijevben a kormány határozata ellen, hogy nem írja alá a társulási megállapodást az EU-val, ami kormányellenes tömeges tiltakozássá nőtte ki magát, és végül a tüntetők és a biztonságiak közti erőszakos összecsapásokhoz vezetett – emlékeztetett az AI közleménye.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint 105 ember vesztette életét a tiltakozások során, köztük legalább 13 rendőr.

Véres öszecsapásokba fulladtak a békés tüntetések Kijevben egy éve Forrás: AFP/Bulent Kilic

Két rendőrt vontak felelősségre

A közlemény szerint az Amnesty International számos esetben dokumentálta az erőszak jogtalan alkalmazását, beleértve a tiltakozások során történt gyilkosságokat és kínzásokat, de eddig mindössze két alacsony rangú rendőrt ítéltek el, miután nyilvánosan megaláztak egy férfit: arra kényszerítették, hogy fagypont alatti hőmérsékletben meztelenül álljon a hóban.

Két és három év felfüggesztettet kaptak „hivatali hatalommal való visszaélésért”. A bántalmazásban részt vevő többi rendőr megúszta a vádemelést.

Épültek a barikádok a Majdanon Forrás: AFP/Bulent Kilic

Késleltetett és akadályozott kivizsgálás

Viktor Janukovics elnök 2014. februári bukását követően az új kormány gyorsan megnevezte őt és legközelebbi munkatársait az elkövetett jogsértések legfőbb bűnöseiként, és számos ígéretet tettek az emberi jogok megsértésének hatékony kivizsgálására, valamint a felelősök bíróság elé állítására vonatkozóan.

„A nyomozók eddigi erőfeszítései elsősorban a gyilkosságokra, valamint az előző kormány vezetőinek felelősségre vonására fókuszáltak, de még ezekben az esetekben is több volt az előrehaladásról szóló nyilatkozat, mint a tényleges előrehaladás. A legtöbb sebesült és bántalmazott esetében a kivizsgálás éppen csak elkezdődött” – hangsúlyozta John Dalhuisen az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója.

Nyáron takarították csak el a romokat Forrás: AFP/Alexandr Maksimenko/Ria Novosti