Megválasztották Görögország államfőjének Prokopisz Pavlopuloszt

Vágólapra másolva!
A görög parlament szerdán megválasztotta államfőnek Prokopisz Pavlopuloszt.
Vágólapra másolva!

A korábbi konzervatív belügyminisztert és jogászprofesszort kedden jelölte a köztársasági elnöki tisztségre Alekszisz Ciprasz baloldali kormányfő.

A 64 éves politikus a 300 fős parlamentben a megválasztásához szükséges legkevesebb 180-nal szemben 233 szavazatot kapott.

Az elnökválasztási folyamat decemberben kezdődött, akkor a törvényhozás háromszorra sem tudta megválasztani az államfőt, így előre hozott parlamenti választásokat írtak ki, amelyet a Sziriza baloldali párt nyert meg.