Bunyó volt a török parlamentben

Vágólapra másolva!
Két képviselőt a házelnöki kalapáccsal vertek fejbe.
Vágólapra másolva!

Verekedés tört ki február 18-ára, szerdára virradó éjjel a török parlament zárt ülésén, a kormánypárt egyik sokat bírált törvényjavaslatának vitája előtt. A csetepatéban öt ellenzéki képviselő megsérült, jelentette a helyi média. Az állami Anadolu hírügynökség szerint a honatyák akkor estek egymásnak, amikor az ellenzék különféle oda nem illő módosító javaslatokkal próbálta késleltetni a vita megkezdését. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által benyújtott törvénytervezet az eddiginél nagyobb hatalmat biztosítana a rendőrségnek.

A házelnöki kalapáccsal

Ertugrul Kurkcu, a kurdokat támogató Demokrata Néppárt (HDP) társelnöke elmondta, hogy a csetepaté során székek röpködtek, két képviselőt pedig a házelnöki kalapáccsal ütöttek fejbe. Az öt sérültből négyet kórházba szállítottak. Az ülést végül szerda délutánig felfüggesztették.

Felhatalmazás nélkül

Az ellenzék szerint a vitatott törvénytervezet rendőrállammá változtatná Törökországot. A javaslat szerint a biztonsági erőknek lehetőségük lenne bírói felhatalmazás nélkül - a puszta gyanú alapján - házkutatást tartani, bárkit őrizetbe venni és lehallgatni. A törvénytervezet ellen kedden este tüntetés volt Isztambulban.