Súlyos vasúti szerencsétlenség Virginiában

Vágólapra másolva!
Kisiklott egy nyersolajjal teli tartálykocsikat szállító vasúti szerelvény hétfőn Nyugat-Virginia államban.
Vágólapra másolva!

Egy ház és a 109 tartálykocsi közül legkevesebb 14 kigyulladt, kettő pedig a részben befagyott Kanawha folyóba gurult. A helyszínen több detonáció történt, a rendőrség szerint 9-10 kocsi robbanhatott fel. A baleset miatt két közeli települést, Armstrong Creeket és Boomert ki kellett üríteni.

Ray Tomblin nyugat-virginiai kormányzó Kanawha és Fayette megyében szükségállapotot hirdetett ki. A CSX vasúti társaság közleménye szerint egy személyt, aki feltehetően belélegezte a füstöt, kórházban kezelnek, de más komolyabb sérülés nem történt.

A tűzoltóság szerint a baleset helyszínének feltakarítása napokig eltarthat, miután a tűz magától kiég majd. A mentési munkálatokat fagy és erős havazás nehezíti.

A nyersolajat Észak-Dakota államból szállították a Virginia állambeli Yorktownba.