Könnygázt vetettek be a venezuelai rendőrök

Caracas, 2015. február 13.
Tüntetők és rendőrök összecsapása a 2014-es halálos áldozatokat is követelő kormányellenes tüntetéssorozat évfordulóján Caracasban 2015. február 12-én. (MTI/EPA/Miguel Gutiérrez)
Tüntetők és rendőrök összecsapása Caracasban
Vágólapra másolva!
Több helyszínen zavargásokba fulladtak azok a tüntetések, amelyeket Venezuelában tartottak csütörtökön, a tavaly halálos áldozatokat is követelő kormányellenes tüntetéssorozat fordulóján.
Vágólapra másolva!

A legsúlyosabb helyzet a nyugati országrészben fekvő San Cristóbalban alakult ki, ahol tüntetők több csoportja összetűzésbe került a rendőrséggel. A hatóságok könnygázt kényszerültek bevetni. Nyolcan megsebesültek, köztük öt rendőr. Hat egyetemistát őrizetbe vettek. Caracasban a tüntetők Molotov-koktélokat is dobáltak, és legalább egy fontos utat lezártak. A rendőrség szintén könnygázt használt, kilenc tüntetőt őrizetbe vettek.

Négy hónapig tüntettek

Tavaly a februárban kezdődött négy hónapos tüntetéssorozat idején 43-an haltak meg a tiltakozók közül.
Nicolás Maduro kormányzata akkor azzal vádolta a tüntetőket, hogy nyugati segítséggel meg akarták dönteni hatalmát. Maduro csütörtökön arról beszélt, hogy a mostani tüntetésen is voltak, akik államcsínyre készültek. További részleteket viszont nem közölt.

Tüntetők és rendőrök összecsapása Caracasban Forrás: MTI/EPA/EFE/Miguel Gutiérrez

Ingatag a helyzet

Venezuelában Hugo Chávez néhai elnök két évvel ezelőtti halála óta ingatag a belső a helyzet, és a feszültséget fokozza, hogy parlamenti választás közeleg. Az ellenzék aláírást is gyűjt annak érdekében, hogy népszavazást kezdeményezhessen, és leválthassa a kormányt. Caracasban csütörtökön Maduro hívei is felvonultak.